Megosztás:

Merész kijelentést tett Schumacher

Schumacher nagyot szeretne alkotni hazai közönsége előtt.
Schumacher nagyot szeretne alkotni hazai közönsége előtt. © Bridgestone

A pénteki második edzésen elért hatodik helyezésén felbuzdulva, Michael Schumacher úgy gondolja, hogy az első három sor egyikéből vághat neki hazai versenyének, és még jobb eredményt érhet el a vasárnapi versenyen Hockenheimben.

Bár a Mercedes német pilótája az utolsó előtti pozícióban fejezte be az első szabadedzést, a délutáni, száradó pályán megrendezett tréningen alig lemaradva csapattársa, Nico Rosberg mögött a hatodik helyen végzett.

„Nem volt egyszerű a mai nap, mert folyamatosan változtak a körülmények, de végül sikerült megfelelően beállítani az autót, így elégedett vagyok” – mondta a hétszeres világbajnok, aki visszatérése óta először versenyez hazai közönsége előtt.

„Az egyik pályaelhagyásom alkalmával megsérült az autó padlólemeze, ezért a csapattal együtt úgy döntöttünk, hogy elővigyázatosságból idő előtt befejezzük a tréninget. Mind egy kör, mind pedig a hosszú etapok alatt megnyugtató a teljesítményünk, aminek nagyon örülök.”

„Ha minden úgy alakul, ahogy szeretnénk, akkor az ötödik, hatodik pozícióért harcolhatunk az időmérőn, ami mindenképpen előrelépés, és talán még jobbak lehetünk a vasárnapi versenyen.”

„Természetesen mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményt érjük el hazai közönségünk előtt” – tette hozzá a hétszeres világbajnok.

Rosberg egyébként kevésbé volt elégedett, különösen a száraz pályás beállításokkal volt gondja, ám úgy gondolja, hogy az adatok kielemzése után már okosabbak lesznek, és eredményesek lehetnek a hétvége hátralévő részében.

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(4 komment)
Best-fighter képe

na ez a mai időmérőn be is bizonyult xDD pff bekőle csak 1 lehet x)

UNICUMM képe

Arra jó a cikk, hogy a Schumit útálóknak egy tű a seggükbe :)
Mester csak egy van! Go Schumi!

schumacher69 képe

Így van...go...go...Schumi!!!

Laller kat. képe

Gyerünk, hajrá! Bár ezek az adatok kb semmire sem jók. Redbull, Meki tuti ottvan az első két sorban, Alonsoval is számolni kell, szal necces ez a kijelentés, de sikerüljön!
Go Schumi!