Mi lesz veled Honda?

A Honda Racing készen áll elhagyni a Forma-1-et, ha az év végéig nem talál fizetőképes befektetőt, erősítette meg egy rivális csapatnál dolgozó, ám magát megnevezni nem kívánó forrás a Reuters hírügynökségnek csütörtökön.

A Honda Racing készen áll elhagyni a Forma-1-et, ha az év végéig nem talál fizetőképes befektetőt, erősítette meg egy rivális csapatnál dolgozó, ám magát megnevezni nem kívánó forrás a Reuters hírügynökségnek csütörtökön.

“Mindössze egy hónapjuk van arra, hogy vevőt találjanak a csapatra, máskülönben le kell állítaniuk Forma-1-es projektjüket” – mondta a nevét elhallgató forrás, miután ezt a Honda Racing két vezetője, Ross Brawn, és Nick Fry közölte a többi csapattal a FOTA csütörtöki megbeszélésén.

“Nagyon sajnálatos a Forma-1 számára, hogy egy olyan nagy múlttal rendelkező csapat, mint a Honda elhagyja a sportot.”

A Honda csütörtök este válságértekezletet hívott össze brackley-i főhadiszállásán, ahol közel 700 alkalmazottjával közölte a legújabb fejleményeket, többek között azt, hogy a japán vezetés nem tud és nem is hajlandó több pénzt beleölni a Forma-1-es projektbe.

Mindez igen meglepő, hiszen a Honda szinte már az év eleje óta jövő évi autóját fejleszti, és már eddig is rengeteg pénzt költött a 2009-es idényre.

A pitpass.com információi szerint nem elképzelhetetlen, hogy a Honda idei évben kinevezett csapatvezetője, a Ferrari korábbi technikai igazgatója, Ross Brawn veheti a kezébe az irányítást, és kihasználva jó kapcsolatait az olaszoknál, tető alá hozhat egy új motorszerződést.

A Ferrarinak egyébként is lenne kapacitása új partnerrel együttműködni, miután szakított a Force Indiával, mely csapat a jövő évtől a rivális Mercedes-Benz motorjait használja és a McLaren technikai támogatását élvezi majd.

Bár a jelenlegi gazdasági helyzetben nem lesz egyszerű potenciális vevőt találni, a grandprix.com értesülései szerint a Magma Group elnöke, Martin Leach, aki korábban komolyan érdeklődött a Super Aguri felvásárlása iránt, ismét képbe kerülhet.

Martin korábban évekig dolgozott együtt a Honda Racing ügyvezetőjével, Nick Fry-jal a Ford Motor Company-nál, így megvan az ismeretség, és a Honda nyilvánvalóan sokkal jobb befektetés lehet, mint anno a Super Aguri lett volna, és a Dubai International Capital (DIC) is szívesebben adakozna.

Abban az esetben, ha a Honda kiszáll a Forma-1-ből, Jenson Button versenyzői ülés nélkül marad, ahogy a néhai Ayrton Senna unokaöccse, Bruno Senna is lemondhat a bemutatkozásról, bár néhány hely még mindig szabad a 2009-es idényre.

A gazdasági világválság kétségkívül elérte a királykategóriát, egyre több cég vonja meg támogatását, így a csapatoknak minden eddiginél nehezebb szponzorokat és befektetőket találnia, nem is beszélve arról, hogy az elmúlt időben az egekbe szöktek a költségek.

Egyes források szerint más nagyvállalatok is követhetik a Honda példáját és kiszállhatnak a Forma-1-ből.

Ha a sport egyik legnagyobb költségvetéssel rendelkező alakulata valóban elhagyja a Forma-1-et, 18-ra csökken a mezőny létszáma, pedig maximálisan 24 versenyző indulhat a bajnokságban.

Egyébként korábban az volt olvasható a Concorde Egyezményben, hogy csak akkor indítják el a versenyt, ha legalább 20 autó feláll a rajtrácsra, ám ezt a limitet mára 16-ra csökkentették.

Talán nem véletlen, de a legutóbbi csapat, amely távozott a Forma-1-ből, a Honda által támogatott Super Aguri volt. A japán kiscsapat az idei szezon negyedik állomásának helyet adó Spanyol Nagydíjon teljesítette utolsó versenyét.

A BBC információi szerint a Honda vezetése a péntek reggeli órákban tesz hivatalos bejelentést, és vázolja fel terveit.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!