Minden megújul a Renault F1-es autóján, csak a szervo nem

Fotó: Renault
Nico Hulkenberg (GER) Renault Sport F1 Team RS18. Brazilian Grand Prix, Friday 9th November 2018. Sao Paulo, Brazil. Hülkenberg
Szinte teljesen átépíti Forma-1-es versenyautóját a 2019-es idényre a Renault csapata. A francia istálló lényegében csak a szervokormányt menti át az előző szezonról.

Szinte teljesen átépíti Forma-1-es versenyautóját a 2019-es idényre a Renault csapata. A francia istálló lényegében csak a szervokormányt menti át az előző szezonról.

Mivel a 2019-es idényre módosulnak a Forma-1 aerodinamikai szabályai, a csapatoknak komoly áttervezésre volt szükségük – a Renault-nál pedig igazán agresszívek voltak ebben a tekintetben, hiszen gyakorlatilag mindent megváltoztattak az autón, hogy növelni tudják annak teljesítményét.

Marcin Budkowski, a francia csapat ügyvezetője elárulta, minden területen igyekeztek előrelépni, autójuk pedig már át is ment a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) kötelező töréstesztjén.

„Mindig nagy kihívást jelent összerakni egy ezernyi és ezernyi alkatrészből álló autót, és az egyetlen, amit áthoztunk a tavalyi versenygépről, az a szervo” – mondta a szakember a Motorsport.com című lapnak.

„Magától értetődő tehát, hogy az autó összes többi része változik – és azért változik, mert minden területből próbálunk több teljesítményt kisajtolni. Komoly erőfeszítésekbe kerül mindent a nulláról kezdeni, ráadásul itt vannak az új szabályok is, de a teljesítmény a cél. Minél később végzünk, annál több teljesítményt hozunk ki belőle, de persze ahogy fogy az idő, úgy válik egyre stresszesebbé is a dolog.”

A Renault február 12-én, az első téli teszt előtti héten rántja le a leplet idei autójáról, Budkowski pedig elárulta, nagyon szoros ütemterv szerint dolgoznak.

„Szoros. Nagyon szoros. De mindig ez a helyzet” – mondta a szakember, amikor arról kérdezték, elkészülnek-e az új géppel a téli tesztekig.

„Ha nem lenne szoros, hibáznánk, mert az alapvetés az, hogy minél későbbre hagyunk mindent, hogy jobb teljesítményt sajtoljunk ki, mielőtt elkezdjük legyártani az alkatrészeket, és feltesszük őket az autóra.”

Az F1-es autóbemutatók listája
CsapatDátum Helyszín
Toro RossoFebruár 11. 
RenaultFebruár 12.Enstone
Racing PointFebruár 13.Toronto
McLarenFebruár 14. 
FerrariFebruár 15.Maranello
SauberFebruár 18.Barcelona
Mercedes  
Red Bull  
Haas  
Williams  

„Szóval későre hagytuk most is, de remélhetőleg jó okkal tettük a teljesítményt tekintve, és időben elkészül az autó az első tesztre, illetve a bemutatóra. Így kell lennie.”

Nemcsak a kasztnival, hanem a V6-os erőforrással is szeretne előrelépni a Renault, a megbízhatóság pedig ezúttal is kulcsfontosságú lesz.

„Még dolgozunk azon a motoron, amivel kezdjük az évet. Több teljesítményt ki lehet hozni egy motorból, de lehet, hogy az nem bír ki adott számú versenyt vagy edzést. Szóval látnunk kell, hogy áll meg az a bizonyos kurzus a teljesítmény és a megbízhatóság vonatkozásában. De optimisták vagyunk.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

 

 

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!