Mindent boríthatnak az új gumik

Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a Pirelli hamarosan bevezetésre kerülő új abroncsai megkavarják majd az erőviszonyokat és komoly kihatással lesz a világbajnoki címért folytatott harcra a szezon második felében.


Nico Rosberg úgy gondolja, hogy a Pirelli hamarosan bevezetésre kerülő új abroncsai megkavarják majd az erőviszonyokat és komoly kihatással lesz a világbajnoki címért folytatott harcra a szezon második felében.

Az olasz beszállító visszatér a tavalyi évben használt Kevlár-vázra a hétvégi Német Nagydíjon, majd a nyári szünet előtt megrendezésre kerülő Magyar Nagydíjtól új abroncsokat mutat be, hogy egyszer s mindenkorra pontot tegyen a silverstone-i defekt-parádéra.

Rosberg szerint mindez komoly kihatással lesz az erőviszonyokra és a bajnoki címért vívott harcra, amiben jelenleg a Red Bull német pilótája, Sebastian Vettel vitézkedik.

A Mercedes közben az elmúlt hat versenyen öt alkalommal indulhatott a pole pozícióból, azonban éppen a gumimelegítési problémák miatt nem tudta átörökíteni bombaformáját az időmérőről a versenyre.

„Elég valószínű, hogy kihatással lesz mind az időmérős, mind a versenyteljesítményre a változtatás” – mondta Rosberg az újságíróknak a hétvégi futamnak helyet adó Nürburgringen.

„Nagyon érdekes lesz. Valószínűleg összekavarja a mezőnyt, ugyanakkor ez egy kiváló lehetőség lesz számunkra, hogy még jobban megértsük a problémáinkat és még többet kihozzunk belőle, mint a többiek.”

„Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy a lehető legtöbb kört megtegyük az új gumikon, adatokat gyűjtsünk, és azokat kielemezve megértsük az abroncsok viselkedését. De úgy vélem, hogy valamelyest megkavarja majd az erőviszonyokat mindez.”

Ezzel szemben Vettel, aki negyedik bajnoki címéért hajt, úgy gondolja, hogy a Pirelli nem fog olyat tenni, ami borítaná az eddigi erősorrendet.

„A Pirellinek nincs szándékában megkavarni a dolgokat. Mindenkinek egyenlő esélyt fog biztosítani” – mondta a Red Bull sztárja.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!