Fotó: Williams F1
Hírek

Mindkét Williams a bokszból rajtol Silverstone-ban

A Williams mindkét autója a bokszutcából vág neki a Forma-1-es Brit Nagydíjnak – erősítette meg az istálló vasárnap délelőtt.

A szombati időmérő edzés első etapjában [Q1] Lance Stroll és Szergej Szirotkin is kicsúsztak a pályáról, és bár utóbbi versenyző vissza tudott menni a pályára, a leglassabb volt a kvalifikáción.

A Williamsnél alaposan kielemezték a történteket, és arra jutottak, hogy vadonatúj hátsó szárnyuk nem megfelelően lép interakcióba az autó padlólemezével, ez okozta a versenygépek instabilitását, és végül a pilóták kicsúszását.

A csapatnál úgy döntöttek, emiatt visszatérnek a korábban használt hátsó szárnyhoz – a csere pedig azt jelenti, hogy Stroll és Szirotkin is a bokszutcából kezdheti csak meg a silverstone-i verseny.

A Williams két pilótája Brendon Hartley előtt sorakozhat fel a bokszutca végén, aki a harmadik edzésen elszenvedett balesete miatt nem vett részt az időmérőn.

Szólj hozzá!