Minimalizálná a hibákat a McLaren csapata

A McLaren Mercedes csapata mindent megtesz azért, hogy a bajnokság következő versenyein minimálisra csökkentse a hibák számát – azok ugyanis sokba kerülhetnek a wokingi alakulatnak a bajnoki küzdelem szempontjából.


A McLaren Mercedes csapata mindent megtesz azért, hogy a bajnokság következő versenyein minimálisra csökkentse a hibák számát – azok ugyanis sokba kerülhetnek a wokingi alakulatnak a bajnoki küzdelem szempontjából.

A brit istálló az idei esztendőben nincs a helyzet magaslatán a bokszutcai kerékcseréket illetően, ráadásul a múlt hétvégi Spanyol Nagydíjon súlyos hibát vétett azzal, hogy Lewis Hamilton utolsó Q3-as etapjára nem megfelelő mennyiségű üzemanyagot töltött a brit autójába az időmérőn, ami miatt később a McLaren versenyzőjét az elsőről az utolsó helyre sorolták hátra.

A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elárulta, nem veszik félvállról a történteket, mindent megtesznek azért, hogy az elkövetett hibák ne ismétlődjenek meg újra.

„Egy hiba is sokba kerülhet, és mi csináltunk néhányat” – ismerte be a szakember. „Fájdalmas, frusztráló és nehéz ez csapaton belül, és rengeteg kritikát kaptunk kívülről is.”

„De higgyenek nekem, mi sokkal keményebben bánunk önmagunkkal, és önkritikusak vagyunk akkor, ha nem megfelelően működnek a dolgok.”

„Összetett folyamatokkal és sok kihívással állunk szembe, de koncentráltnak kell maradnunk, és arra kell összpontosítanunk, hogy ne hibázzunk. Ez nem varázslat. Az egész arról szól, hogy végezzük a munkánkat – korrektül.”

A szakember hozzátette, jelenleg az jelenti a legnagyobb kihívást a McLaren számára, hogy miképp hozza ki a legjobb teljesítményt a Pirelli abroncsaiból.

„Keményen kell dolgoznunk, meg kell vizsgálnunk az adatokat, hogy megértsük és kielemezzük őket, utána pedig kontrollálnunk kell azokat. Folyamatosan tanulunk valamit, de nem hiszem, hogy lenne bárki, aki meggyőzne arról, hogy sikerült megérteniük ezeket a gumikat, és tudják, hogy használják őket következetesen.”

Miután a szezon eddig eltelt öt versenyén öt különböző csapat versenyzői diadalmaskodtak, Whitmarsh nem számít arra, hogy a továbbiakban kiszámíthatóbb szezont láthatunk.

„Szeretném, ha kicsit lenyugodnának a dolgok a mi javunkra, de nem hiszem, hogy támaszkodhatunk erre.”

pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!