Misztikus probléma hátráltatta Rosberget

A Mercedes GP vezetése szerint egy eddig ismeretlen technikai probléma miatt esett vissza Nico Rosberg teljesítménye a Spanyol Nagydíj utolsó köreiben, mikor az ötödikről visszacsúszott a hetedik helyre.


A Mercedes GP vezetése szerint egy eddig ismeretlen technikai probléma miatt esett vissza Nico Rosberg teljesítménye a Spanyol Nagydíj utolsó köreiben, mikor az ötödikről visszacsúszott a hetedik helyre.

A német versenyző az ötödik helyen autózott, mikor hirtelen elkezdett belassulni a túlzott gumikopás miatt, így Kamui Kobayashi (Sauber) és Sebastian Vettel (Red Bull) is elment mellette az utolsó körökben, sőt Lewis Hamilton (McLaren) is veszélyeztette.

A Mercedes technikai vezetője, Bob Bell – aki Ross Brawnt helyettesítette a hétvégén, aki gyengélkedése miatt nem utazott el Barcelonába – elmondta, hogy egy eddig feltérképezetlen technikai probléma miatt esett vissza Rosberg teljesítménye a vasárnapi megmérettetésen.

„Nem volt meg a megfelelő teljesítményünk ma délután, és Nico egy másik technikai problémával is küszködött” – mondta a szakember a riportereknek a futam után.

„A telemetriai adatokból jól látható, hogy komolyan lecsökkent az autó leszorítóereje, ami miatt még nehezebb volt figyelnie a gumikra, azonban az, hogy ez egy mechanikai sérülés vagy más probléma miatt lépett fel, még vizsgálnunk kell.”

Bár csapattársa, Michael Schumacher az elmúlt hetekben komoly kritikával illette a Pirelli abroncsait, Rosberg úgy érzi, az olasz beszállító abroncsaival minden rendben.

pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!