Montezemolo ismét a szájára vette Schumachert - F1VILÁG.HU

Montezemolo ismét a szájára vette Schumachert

HIRDETÉS

A versenyek kezdési időpontjának módosításáért lobbizik a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo. A szakember úgy véli, nem jó, hogy a futamok nyáron is délután 2 órakor kezdődnek, az emberek többsége ugyanis olyankor éppen a strandon tölti szabadidejét. A Ferrari elnöke Schumacherről is mondott néhány szót.


A versenyek kezdési időpontjának módosításáért lobbizik a Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo. A szakember úgy véli, nem jó, hogy a futamok nyáron is délután 2 órakor kezdődnek, az emberek többsége ugyanis olyankor éppen a strandon tölti szabadidejét. A Ferrari elnöke Schumacherről is mondott néhány szót.

Montezemolo úgy véli, legalább nyáron módosítani kellene a rajtok időpontján; példaképp a futballmérkőzéseket hozta fel, melyek csak késő délután, kora este kezdődnek Európában, hogy nagyobb nézőszámra tegyenek szert.

„Nem hiszem, hogy túl jó az, hogy júliusban és augusztusban a versenyek délután 2 órakor kezdődnek, az emberek többsége ugyanis olyankor épp a strandon ejtőzik” – mondta a szakember a Sport Bild című lapnak nyilatkozva.

„A focimeccsek sem kezdődnek el délután 5 óráig, vagy még későbbig.”

Az elnök továbbá nem tett le a harmadik autó indításáról sem. Montezemolo világossá tette, nem a Ferrari, hanem a sport érdeke lenne, hogy több autóból álljon a királykategória mezőnye.

„Nem a Scuderiának akarunk egy harmadik autót építeni, hanem egy másik csapatnak. Egy spanyolnak, egy amerikainak, vagy bármilyen nemzetiségűnek.”

Montezemolo természetesen nem ment el szó nélkül Michael Schumacher és a Mercedes tavalyi szereplése mellett sem: az elnök biztos abban, hogy a hétszeres világbajnok nem elégedett – ahogy ő fogalmazott – hasonmása teljesítményével.

„Azt mondanám, hogy Michael egyértelműen elégedetlen hasonmása teljesítményével. Ha a Ferrarinak lenne egy harmadik autója, azt a régi Michaelnek adná, nem pedig a hasonmásának.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!