Montezemolo: Két lábbal a földön kell járnunk

Luca di Montezemolo, a Scuderia Ferrari elnöke nemrégiben elmondta, habár Fernando Alonso múlt vasárnapi győzelme fordulópont a csapat életében, továbbra is két lábbal a földön kell járniuk és meg kell bizonyosodniuk arról, hogy újra képesek lesznek a győzelemre.


Luca di Montezemolo, a Scuderia Ferrari elnöke nemrégiben elmondta, habár Fernando Alonso múlt vasárnapi győzelme fordulópont a csapat életében, továbbra is két lábbal a földön kell járniuk és meg kell bizonyosodniuk arról, hogy újra képesek lesznek a győzelemre.

Alonso a Ferrari idei első győzelmét aratta Silverstone-ban, miután sikerült maga mögé utasítania a Red Bull két kiválóságát, Sebastian Vettelt és Mark Webbert.

Montezemolo azonban a Ferrari gyárában tett látogatás során arra hívta fel a csapat tagjainak figyelmét, hogy nem szállhatnak el a kezdeti sikerektől, továbbra is ugyanilyen lelkesedéssel és lendülettel kell dolgozniuk.

„Sikerült nyernünk, ez pedig nektek köszönhető, és szeretnék mindenkinek köszönetet mondani érte” – mondta az elnök.

„Remek munkát végeztetek és mindannyian megmutattátok, hogy kell reagálni a nehéz időkre. Nem csüggedtetek és minden területen sikerült fejlődést elérnetek. Stefano Domenicali egy olyan vezető, aki bizonyította rátermettségét és gratulációm, melyet nyújtottam neki a vasárnapi versenyt követően, nektek is szól.”

„Most azonban továbbra is két lábbal a földön kell járnunk, ami olyasvalami, melyhez hozzászoktunk, hiszen tudjuk, mit jelent nyerni. Muszáj még egy lépést megtennünk előre, mert még idén újra nyerni akarunk: minden tőlünk telhetőt meg kell tenni ezért.”

„Nyerni Angliában egészen különleges dolog, hiszen számos riválisunk otthonául szolgál ez a hely, ráadásul ez a diadal egy rendkívüli évforduló napján történt.”

A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali egyetértett abban, hogy még bőven van hová fejlődniük, noha nagyon büszke arra, hogy egy olyan helyszínen sikerült diadalmaskodniuk, amely papíron nem fekszik a Ferrari autóinak.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!