Montezemolo: Nem foglalkozom a jövő évi felállással - F1VILÁG.HU

Montezemolo: Nem foglalkozom a jövő évi felállással

HIRDETÉS

Rendkívül magabiztosan nyilatkozott a Ferrari idei esélyeiről a patinás olasz istálló elnöke, Luca di Montezemolo, aki kifejtette, egyelőre nem döntöttek még a jövő évi felállásról.



Rendkívül magabiztosan nyilatkozott a Ferrari idei esélyeiről a patinás olasz istálló elnöke, Luca di Montezemolo.

A szakember a CNN televíziónak adott exkluzív interjújában elárulta, meggyőződése, hogy a Ferrari túltette magát azokon a problémákon, melyek a szezon első felében hátráltatták, így minden esélyük megvan arra, hogy 2012-ben újra a legjobbak legyenek.

„Egyértelműen úgy gondolom, van esélyünk a vb-címre. Meg kell próbálnunk nyerni” – mondta Montezemolo.

„Büszke vagyok arra, hogy néhány évtől eltekintve 1997 óta rendszerint nyerni tudtunk, vagy csak egy hajszállal maradtunk le a trófeáról. Mindig az élen voltunk. Nehéz nyerni ebben a sportban, még nehezebb azonban folyamatosan az élen lenni. A szezon elején csalódott voltam az autó miatt, mivel nem volt olyan jó, mint vártam, de a csapatnál fantasztikus szakemberek dolgoznak.”

Az elnök ezzel együtt hozzátette, tudja, hogy sok munka vár még rájuk, éppen ezért a csapat minden egyes tagjának maximumot kell nyújtania.

„Teljes mértékben megbízom Stefano Domenicaliban. Alonso fantasztikus, és elégedett vagyok azzal is, ahogy Massa dolgai mentek Monacóban. Sok tennivalónk van azonban még, nem vagyok elégedett. Mindenkinek a legjobbat kell nyújtania, tökéletesnek kell lenniük. A csapat minden tagjának pole pozíciót kell elérnie saját munkájában.”

Montezemolo arról nem kívánt beszélni, hogy jövőre ki lesz Fernando Alonso csapattársa, ám akárcsak a spanyolt, úgy Felipe Massát is dicsérte a Scuderia első embere.

„Majd később meglátjuk, ezzel nem foglalkozom most. Alonso a világ legjobbja. Niki Laudához és Michael Schumacherhez hasonlóan egyike azon versenyzőknek, akik rendkívüli jelentőséggel bírnak a saját életemben, valamint a Ferrariéban. Mindene megvan ahhoz, hogy nyerjen, viszont fejlesztenünk kell az autót.”

Hirdetés

„Véleményem szerint Felipe is jól fog szerepelni a szezon második felében. Nem szabad elfelejtenünk, hogy 2008-ban bajnokként haladt át a célvonalon Brazíliában. Alonso hozzáállása pedig fantasztikus, még a nehéz időkben is. Schumacherhez hasonlóan ő is tudja, miképp kell szorosan együtt dolgozni a csapattal.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!