Montezemolo: Nem pihenhetünk - F1VILÁG.HU

Montezemolo: Nem pihenhetünk

HIRDETÉS

Fernando Alonso révén a Ferrari csapata ugyan nyolc verseny után vezeti a világbajnoki tabellát, a gárda elnöke azonban figyelmeztet, ha meg akarják nyerni a trófeát, nem ülhetnek a babérjaikon.



Fernando Alonso révén a Ferrari csapata ugyan nyolc verseny után vezeti a világbajnoki tabellát, a gárda elnöke, Luca di Montezemolo azonban figyelmeztet, ha meg akarják nyerni a trófeát, nem ülhetnek a babérjaikon.

Alonso az olasz istálló idei második győzelmét szerezte múlt hétvégén, Valenciában, és bár a szezon nehezen indult a Ferrari számára, jelenleg élen áll a bajnoki pontversenyben.

Luca di Montezemolo azonban figyelmeztette csapatát arra, nem pihenhetnek, hiszen tovább kell fejlődniük, az Európa Nagydíjon ugyanis kiderült, hogy a Red Bull igencsak versenyképes autóval rendelkezik.

„Aggódom, és mindnyájunknak kellene” – fogalmazott Montezemolo.

„Igen, aggódom, mert három nagyon kemény versenyt várok Silverstone-ban, Hockenheimben és Budapesten. És láthattuk, hogy a Red Bull kezében 4 tizedes előny volt az időmérőn, a versenyen pedig szintén szárnyalt, legalábbis a biztonsági autós szakaszig. Ha el szeretnénk érni céljainkat, muszáj lesz előrelépnünk.”

„Meg kell bizonyosodnunk arról, hogy a maximumot nyújtjuk, mert a győzelem csak és kizárólag rajtunk áll. Hatalmas hiba volna, ha azt gondolnánk, a valenciai győzelemmel már eleget tettünk: az autónk ugyan versenyképes jelenleg, de többre lesz szükségünk, ha meg akarjuk nyerni a bajnokságot.”

A Ferrari elnöke emellett ismét dicsérte Stefano Domenicali csapatfőnöke, aki elmondása szerint még a nehéz időkben is képes volt arra, hogy összekapja a csapatot.

„Stefano Domenicali mindig vállalta a felelősséget, bár sokszor ő volt a villámhárítója a csapatnak. Megvédte embereit, ugyanakkor tudta, mennyi erőfeszítésre lesz szükség, és, hogy miképp kell felépíteni a csapatot.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!