Montezemolo tart az ellenfelektől - F1VILÁG.HU

Montezemolo tart az ellenfelektől

HIRDETÉS

Fernando Alonso ugyan három győzelemmel és 154 ponttal élen áll a bajnoki pontversenyben, a maranellói gárda elnöke, Luca di Montezemolo továbbra sem nyugodott meg, állítása szerint ugyanis olyan erős ellenfeleik vannak, hogy bármikor változhatnak az erőviszonyok.


Fernando Alonso ugyan három győzelemmel és 154 ponttal élen áll a bajnoki pontversenyben, a maranellói gárda elnöke, Luca di Montezemolo továbbra sem nyugodott meg, állítása szerint ugyanis olyan erős ellenfeleik vannak, hogy bármikor változhatnak az erőviszonyok.

Montezemolo már Fernando Alonso Európa Nagydíjon aratott győzelme után is úgy nyilatkozott, aggódik, hiszen a McLaren és a Red Bull bármikor képes lehet arra, hogy átvegye az irányítást, így addigi eredményeik nem jelentenek garanciát a sikerre.

Az elnök álláspontja azóta sem változott, sőt: ha lehet, még jobban aggódik a bajnokság végkimenetele miatt.

„Aggódom – jobban, mint Valencia után” – mondta Montezemolo.

„Nagyon erős ellenfeleket látok: a McLaren nagyot lépett előre, a Red Bull is nagyon erős, a Saubernek pedig olyan versenytempója volt, ami vetekedett a miénkkel. És a Lotus is nagyon erős időnként.”

„Éppen ezért nagyon óvatosnak kell lennünk: miután nehezen indult a szezon, riválisaink talán nem számítottak arra, hogy ilyen erős teljesítményre leszünk képesek. Most viszont megduplázták erőfeszítéseiket annak érdekében, hogy megverjenek minket. Tehát nagyon oda kell figyelnünk, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy folyamatosan fejlődjünk.”

Montezemolo emellett amolyan nyílt levélben dicsérte a Ferrari tagjainak munkáját. Elmondása szerint nagyon büszke arra, amit az alakulat az idei szezonban elért.

„Szeretném elmondani, hogy büszke vagyok rátok. Amikor láttam, hogy a versenyzőket tapsoljátok, arra gondoltam, szerencsés vagyok, hogy olyan emberekkel dolgozhatom együtt, mint ti. Olyan emberekkel, akik tudják, hogyan dolgozzanak mindenféle ricsaj nélkül, és miképp hagyják maguk mögött a nehéz idénykezdetet, mely egyáltalán nem volt méltó a Ferrari névhez.”

„Szeretném megragadni a lehetőséget, és köszönetet mondani Domenicalinak a munkájáért. Amikor néhány éve úgy döntöttünk, hogy egy olyan embert választunk, aki a vállalaton belül „nőtt fel”, voltak, akik húzkodták a szemöldöküket. Most viszont már egy igazi csapatvezetőt látok benne.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!