Monza helyett Imolában lehet az Olasz Nagydíj

Médiaértesülések szerint nem elképzelhetetlen, hogy 2017-től kezdődően nem Monza, hanem Imola rendezheti majd meg a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.


Médiaértesülések szerint nem elképzelhetetlen, hogy 2017-től kezdődően nem Monza, hanem Imola rendezheti majd meg a Forma-1-es Olasz Nagydíjat.

A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone mindezidáig nem tudott megállapodni a monzai szervezőkkel a feltételekről, így a 84 esztendős üzletember állítólag a korábbi San Marinói Nagydíjat megrendező Imolával kezdett el egyezkedni.

Az Autosprint című olasz lap úgy tudja, a felek a FOM londoni központjában hétfőn már össze is ültek – köztük volt Imola polgármestere, Daniele Manca is.

A politikus a Motorsport.com című lapnak nyilatkozva pedig meg is erősítette mindezt: „Szerettük volna megmutatni Ecclestone-nak, hogy Imola szeretne visszakerülni az F1-es körforgásba. De mindenekelőtt a célunk az, hogy legyen olasz F1-es verseny.”

Azt egyelőre nem tudni, hogy Imola a jövőben ismét állandó tagja lehet-e a versenynaptárnak, vagy pusztán egyszeri beugrásról volna szó 2017-ben.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!