Mosley nem fél a KERS bevezetésétől

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Max Mosley egyáltalán nem aggódik a jövő évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszer miatt, jóllehet két komolyabb baleset is történt a rendszer meghibásodása következtében az elmúlt hetekben.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke, Max Mosley egyáltalán nem aggódik a jövő évben bevezetésre kerülő kinetikus energiatároló rendszer miatt, jóllehet két komolyabb baleset is történt a rendszer meghibásodása következtében az elmúlt hetekben.

Az FIA elnöke biztos benne, hogy – mivel az új rendszer használata komoly előnyt jelent majd – nem lesz olyan csapat, amely ne használná a KERS-t a 2009-es szezonban.

Bár az elmúlt hetekben többen is megkérdőjelezték az új eszköz megbízhatóságát, ugyanis nem egészen egy héttel azután, hogy a KERS tesztelése közben felrobbant akkumulátor miatt ki kellett üríteni a Red Bull gyárát, a BMW egyik szerelője is megsérült, ugyanis megrázta az autó, mikor hozzáért a karosszériához.

Mindezek ellenére Mosley elmondta, ő sokkal inkább izgatott, mint hogy félne az új rendszer bevezetése miatt, majd hozzátette, senki nem lepődhet meg az ilyen és ehhez hasonló eseteken, hiszen egy új technológia tesztelése közben gyakran előfordulnak problémák, különösen ha annak határait vizsgálják.

Bár egyesek szerint az említett két eset nem is volt olyan véletlen, ugyanis a csapatok ezzel akarják elérni, hogy a szövetség ne vezesse be a KERS-t a jövő évben, Mosley kizártnak tartja, hogy a csapatok ilyen módszerekhez folyamodnának.

“Mindig vannak, akik egy technológia ellen tüntetnek, azonban a BMW mindig is lelkes volt. Az utcai autókban is hatalmas előnyt jelentenek ezek a rendszerek” – magyarázta az FIA elnöke.

“Számomra elképzelhetetlen, hogy ötven év múlva olyan fékeket építenek az autókba, melyeknél nincs megoldva, hogy az energia ne hő formájában távozzon. Ez nem történhet meg. A KERS pontosan ezt a célt hivatott szolgálni.”

“Azonban először egy olyan rendszerre van szükségünk, amely képes az összes felszabaduló energiát megfelelően eltárolni, mikor a fékek működésbe lépnek. A Forma-1-es autók következő generációja biztosan ilyen lesz. Nyilván a jövő évben beépítésre kerülő rendszer tíz év múlva primitívnek tűnik majd, de ilyen a Forma-1.”

“Valahol ezt is el kell kezdeni” – tette hozzá Mosley.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hírlevél