Mosley szerint a Ferrari érezte a vesztét - F1VILÁG.HU

Mosley szerint a Ferrari érezte a vesztét

HIRDETÉS

Az FIA egykori elnöke, Max Mosley elárulta, hogy a Ferrari volt az, aki megakadályozta a költségvetési plafon idei bevezetését, ugyanis érezte, hogy azonos büdzsével labdába sem tudna rúgni ellenfeleivel.


Az FIA egykori elnöke, Max Mosley elárulta, hogy a Ferrari volt az, aki megakadályozta a költségvetési plafon idei bevezetését, ugyanis érezte, hogy azonos büdzsével labdába sem tudna rúgni ellenfeleivel.

Az irányító testület a tavalyi évben azt tervezte, hogy maximalizálja a csapatok költségvetését az idei évtől, hogy ezzel vessen véget a pénzköltési versenynek, és tegye újból vonzóvá a sportágat a kiscsapatok számára.

A terv azonban kútba esett, ugyanis a Ferrari élt vétójogával, és egyedüliként megakadályozta a rendszer bevezetését, árulta el az FIA tavaly leköszönt elnöke az F1 Racing magazinnak adott interjújában.

„Tavaly január és május között számos megbeszélést folytattunk, és mindenki egyetértett a költségvetési plafon bevezetésével, azonban a Ferrari mindvégig ellenezte azt” – mondta Mosley, aki magyarázatot is adott minderre.

„Véleményem szerint ez azért történt, mert tudták, hogy ugyanannyi pénzből jóval kevesebbet tudnak kihozni, mint a többiek, és esélyük sem lenne harcba szállni ellenfeleikkel. Érezték a vesztüket, ezért is voltak a rendszer bevezetése ellen.”

A cégminősítő céginformációs piacon vezető szerepet betöltő Dun & Bradstreet vizsgálata szerint – amit a hét elején hozott nyilvánosságra – a Ferrari majdnem kétszer annyi pénzből gazdálkodik az idei évben, mint a második leggazdagabb csapat (Mercedes), így már érthető, hogy miért nem akarta elveszíteni ezt az előnyét.

Mosley-t egyébként rengeteg kritika érte, míg az FIA elnöki székében ült, ám elmondta, hogy a sok bántást nem veszi magára, mert ő mindig mindent a sportág érdekében tett, hiszen nem akarta, hogy összeomoljon a csak látszólag erős rendszer.

„Ha a rajongók valóban értették volna a dolgokat, akkor nem gondolom, hogy ellenem lettek volna, mert mindent, amit tettem, azért tettem, hogy életben tartsam a Forma-1-et, és megakadályozzam, hogy összeomoljon a rendszer, ami sokkal törékenyebb, mint azt az emberek gondolják” – tette hozzá.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!