Nagy csatában Bottasé a pole Amerikában!

2019 United States Grand Prix, Friday - LAT Images Valtteri Bottas Mercedes
Fotó: Mercedes
A Mercedes versenyzője, Valtteri Bottas szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Amerikai Nagydíj időmérő edzésén. A finn versenyző mindössze 12 ezreddel volt gyorsabb Sebastian Vettelnél, és 67 ezreddel Max Verstappennél.

Charles Leclerc számára nem alakult jól a szombati nap kezdete, miután a harmadik szabadedzés elején rögtön kiállni kényszerült motorhiba miatt. A monacói autójában így az időmérőt megelőzően erőforrást kellett cserélni, a Ferrari szerelői tehát nem unatkoztak a szabadedzés és a kvalifikáció között. 

A csapat azonban remek munkát végzett, és összerakták a Ferrarit az időmérőre, ahol 20 °C-os hőmérséklet várta a mezőnyt

A Q1-ben meglepetésre Lando Norris, a McLaren versenyzője bizonyult a leggyorsabbnak, aki már a 3. szabadedzésen is erős teljesítményt mutatott. A kiesők között végül a két Alfa Romeo, a két Williams és Sergio Perez, a Racing Point versenyzője végzett, aki a vasárnapi versenyen a bokszutcából lesz kénytelen rajtolni. 

A hazai nagydíját teljesítő Haas egyik autóját nem tudta a Q3-ba juttatni, Kevin Magnussen a 12., Romain Grosjean pedig a 15. rajthelyet szerezte meg. Nem sikerült a továbbjutás Nico Hülkenbergnek (Renault), Daniil Kvyatnak (Toro Rosso), valamint Lance Strollnak (Racing Point) sem. 

A Q2-ben a két Ferrari, Hamilton, Verstappen és Bottas is a közepes keverékű abroncsokkal teljesítette mért körét, ezért ezzel a szettel fognak elrajtolni a vasárnapi versenyen, a többiek viszont a lágy gumikat választották gyorskörükhöz.

A Q3-ban Valtteri Bottas volt az, aki megdöntötte a pályacsúcsot: a finn 1:32.029-es köridővel állt az élre, azonban a második próbálkozások még hátra voltak – hiába, ugyanis az élmezőnyből senki nem tudta megugorni ezt az időeredményt. Bottas sem, így a finn pilóta ezzel a köridővel szerezte meg a pole pozíciót Vettel és Verstappen előtt.

Vettel, a Ferrari pilótája mindössze 12 ezredmásodperccel maradt el tőle, a harmadik helyen Max Verstappen hátránya pedig 67 ezred volt. Leclerc 1 tizedmásodperccel zárt Bottas mögött, Hamilton hátránya viszont már 3 tizedmásodperc volt csapattársához képest. 

Hatodik lett a Red Bull másik pilótája, Alexander Albon, majd a két McLaren következik a sorban Carlos Sainz-Lando Norris sorrendben. Az első tíz sorrendjét Daniel Ricciardo (Renault) és Pierre Gasly (Toro Rosso) neve zárja.  

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!