Megosztás:

Nagycsapattá nőtte ki magát a Force India

Többé már nem kiscsapat a Force India.
Többé már nem kiscsapat a Force India. © Force India

Vitantonio Liuzzi szerint az első négy tengerentúli versenyen bebizonyították, hogy többé már nem lehet kiscsapatként kezelni őket, és igenis a nagycsapatok közé tartoznak, akikkel komolyan kell számolni a szezon hátralévő részében.

A Force India már a tavalyi év második felében is komoly erőt képviselt, ám akkor csak a gyors pályákon tudott harcba szállni ellenfeleivel. A VJM3 azonban elhagyta elődje összes gyengéjét, és az első négy futamon bizonyította, hogy minden típusú pályán megállja a helyét.

„Mikor elkezded hozni az eredményeket, és folyamatosan ott vagy a pontszerző helyeken, akkor jóval erősebbnek érzed magad” – mondta Liuzzi. „Jobban érzed magad, mert látod, hogy nem voltak hiábavalók az erőfeszítéseid.”

„Azért is jó, mert nem csak te, hanem a csapat is sokkal magabiztosabb. Ez pedig egy nagyon fontos dolog, főleg egy hozzánk hason csapat számára."

"Nagy dolgokat viszünk véghez, folyamatosan pontokat szerzünk, és bizonyítjuk, hogy többé már nem lehet minket úgy kezelni, mint egy kiscsapatot. Ez pedig hatalmas löketet ad mindenkinek.”

A silverstone-i bázisú alakulat az eddig megrendezett négy versenyből háromszor pontszerző helyen futott célba, és eddig rendre bejutott egyik autójával az időmérő utolsó körébe, ami hatalmas sikernek mondható.

Liuzzi azonban tisztában van azzal, hogy nem szabad leállniuk, és továbbra is nagyon keményen kell dolgozniuk, hiszen ellenfeleik sem fognak tétlenkedni a jövőben.

„Már a tavalyi bajnokság második fele is bebizonyította, hogy kiváló szakembereink vannak, és mindenünk megvan ahhoz, hogy sikeresek legyünk” – folytatta.

„Az idei eredmények pedig nem a szerencsének köszönhetőek, persze tisztában vagyunk azzal, hogy még gyorsabbak is tudnánk lenni."

"Jelenleg elértük azt a célt, amit kitűztünk magunk elé, azonban keményen kell hajtanunk, hiszen a többi csapat sem lazsál, és a Barcelona utáni fejlesztések kulcsfontosságúak lesznek az évad hátralévő részében.”

A Force India jelenlegi legnagyobb ellenfele a Renault, hiszen ők vannak harcban a konstruktőri ötödik helyért a négy élcsapat mögött, amit Liuzzi is megerősített.

„Nagyon keményen dolgozunk a fejlesztéseken, mert úgy gondoljuk, hogy jó eredményeket tudunk elérni a szezon hátralévő részében” – folytatta az olasz pilóta. „Jó hallani, hogy a Renault és más csapatok is figyelnek bennünket. Ez is azt mutatja, hogy többé már nem vagyunk kiscsapat.”

Olvasóink ajánlatai:

MEGOSZTÁS:

Hozzászólások

(5 komment)
K.I.T.T. képe

Egyelőre inkább közép csapat mint nagy....

brottopvc képe

Sutil nagyon tehetséges pilóta, ugyanez nem mondható el Liuzziról!

amegmondo képe

WÁHÁHHÁ "mindenünk megvan ahhoz, hogy sikeresek legyünk" :DD ja csak kellene egy olyan 2. számú pilóta is aki képes egy ilyen "nagycsapat" autójával egyátalán a Q2be bejutni :) tavaly tényleg jól tolta év végén vitantonio barátunk, de amit idén művel... mindenesetre tényleg jól tolják.

janika14 képe

Én is meglepődtem, hogy tudott a Force India ilyen gyorsan fejlődni. A STR is már 3. évében tudott nyerni. Sutillal pedig számolni kell a közeljövőben. Csak így tovább Force India.

McLaren fan képe

Hát az biztos hogy nem lehet összehasonlítani a 3 uj csapattal és a Toro Rosso-val ezek a kiscsapatok. Ha így folytatják tovább jövőre már benne lesznek a top 5 be vagy a 4 be.