Nagyobb kerekekre válthatnak a Forma-1-ben

Fotó: Pirelli
Charles Pic drives his Lotus team F1 car with 18 inch concept tyres on the Silverstone track

A Forma-1-es autók kerekeinek mérete is megváltozhat 2021-től – úgy tudni, a jelenlegi 13 colosak helyett pár év múlva már 18 colosakat használhatnak a királykategóriában.

A Motorsport.com informátorára hivatkozva nemrég arról írt, jó esély van rá, hogy ez a változás is részét képezi majd a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a Liberty Media 2021-es szabályváltozásainak.

Mindezt egyébként Charlie Whiting, F1-es versenyigazgató is megerősítette: „Ez is része a csomagnak, amiről egyeztetünk.”

A Pirelli néhány éve már tett lépéseket ebbe az irányba, demonstrációs céllal még egy ilyen abroncsot is legyártott, melyeket Charles Pic, a Lotus versenyzője Silverstone-ban pályára is vitt.

A gumigyártó szerint az ilyen, alacsony profilú abroncsok sokkal relevánsabbak a közúti autógyártás tekintetében.

Voltak persze ellenérvek is, a nagyobb kerekek ugyanis jelentős hatással vannak a felfüggesztések kialakítására, a módosítások pedig költségekkel járnak.

Mostanra viszont úgy tűnik, egyre többen favorizálják a javaslatot, sőt, egyes csapatok már 2020-ban bevezetnék a nagyobb kerekeket.

A Pirelli jelenleg érvényes szerződése 2019 végéig szól az F1-gyel, de az olasz gyártó nyitott a változtatásokra.

„Nyilván meg kell találni a megfelelő szabályokat, és fel kell készíteni a csapatokat” – mondta Marco Tronchetti Provera, a Pirelli ügyvezetője.

„Számos kérdést vet ez fel az aerodinamikát és a felfüggesztést tekintve. Ha a csapatok készen állnak, mi is.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!