Nagyon gyorsan fejlődnek majd a jövő évi autók

A Force India csapatfőnök-helyettese, Bob Fernley arra számít, hogy 2017-ben a Forma-1 csapatai rendkívül intenzív fejlesztési programot bonyolítanak majd le.


A Force India csapatfőnök-helyettese, Bob Fernley arra számít, hogy 2017-ben a Forma-1 csapatai rendkívül intenzív fejlesztési programot bonyolítanak majd le.

A szakember elárulta, optimistán várja a következő szezont, reményei szerint ugyanis csapata versenyképes csomaggal rukkol majd elő.

„Nagyon optimista vagyok a jövő év miatt. Azt gondolom, technikai csapatunk már bizonyította idén, hogy mire képes, szóval nem látom okát annak, miért ne végezhetnének jó munkát 2017-ben is” – mondta Fernley.

„De amíg nem tudjuk, a többiek mivel rukkolnak elő, addig lehetetlen jósolgatni – viszont munkatársaink optimisták, hogy remek tervekkel tudnak előállni.”

„A szezon elején pályára guruló autók már megmutatják, hogy áll a mezőny. A nagycsapaton abban lesznek előnyben a független istállókkal szemben, hogy nagyon gyorsan tudnak majd fejleszteni. Nekünk nem lesz annyi forrásunk, hogy ezt ugyanígy megtegyük.”

„De remélhetőleg jó lépéseket teszünk, és többnyire tartani tudjuk majd a tempót. Nem becsülhetjük alá a 2017-es autók fejlesztési rátáját, mert az fenomenális lesz, főleg a szezon első 3-4 hónapjában.”

„Úgy gondolom, nagyon szoros lesz a jövő év. A Williams, a McLaren, a Force India, és talán a Toro Rosso is harcban lesz a negyedik helyért. Ha pedig a három élcsapat közül valaki hibázik, bekerülhet ebbe a csoportba.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!