Nagyon örül Bianchi remeklésének a Ferrari - F1VILÁG.HU

Nagyon örül Bianchi remeklésének a Ferrari

HIRDETÉS

A Marussia ifjú versenyzőjét, Jules Bianchit méltatta a minap a Scuderia Ferrari Forma-1-es csapatának vezetője, Stefano Domenicali.


A Marussia ifjú versenyzőjét, Jules Bianchit méltatta a minap a Scuderia Ferrari Forma-1-es csapatának vezetője, Stefano Domenicali.

A Ferrari tehetségkutató programjából kikerült Bianchi első idényét teljesíti a királykategóriában, és a bajnoki első három futamán remek teljesítményével hívta fel magára a figyelmet.

„Azt hiszem, nagyszerű idénye van” – mondta Stefano Domenicali a francia teljesítménye kapcsán. „Az első három versenyen hihetetlen tempót diktált a rendelkezésére álló autó teljesítményéhez mérten.”

„Nagyon örülök neki, mert rengeteg energiát fektetett abba, hogy fejlődjön.”

A szakember kifejtette, ha Bianchi folytatni tudja ezt a meggyőző teljesítményt, hamarosan egy nagyobb csapatnál találhatja magát.

Az ifjú versenyző szerződése egy évre szól a Marussiával, és sokáig tárgyalásban állt a Force India csapatával is, mely azonban végül Adrian Sutil mellett tette le voksát.

„Remélem, hogy tartani tudja ezt a tempót, mert biztos vagyok abban, hogy nemcsak ennél a csapatnál tudná megmutatni, mire képes, hanem más alakulatoknál is” – mondta Domenicali.

A Ferrari továbbra is figyelemmel kíséri Bianchi fejlődését, hiszen az továbbra is tehetségkutató programjának tagja – noha nem olyan aktív szerepben, mint korábban.

„Nem dolgozom már a szimulátorban, de olykor tréningezek velük Maranellóban” – mondta a Marussia versenyzője az AUTOSPORT című angol szaklapnak. „Továbbra is figyelnek rám, hiszen Ferrari-versenyző vagyok.”

Hirdetés

„Nagyon fontos számomra, hogy jól szerepeljek, és megmutassam nekik, hogy jó döntés volt bízni bennem.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!