Nagyot lehet szakítani Alonsóval

Annak ellenére, hogy csak az ötödik pozícióból vághat neki a magyar idő szerint délután ötkor megkezdődő Brazil Nagydíjnak, Fernando Alonsónak jó esélye van a győzelemre, hiszen a Ferrari szokásosan jól megy Interlagosban, ráadásul az időmérő nem éppen papírforma eredményt hozott a száradó pálya miatt.

A legtöbb fogadóirodánál a második pozícióból induló Sebastian Vettel a legesélyesebb, a Red Bull német versenyzőjének esetleges győzelmére 2.2-szeres pénzt fizetnek, míg csapattársa, Mark Webber diadala 3.25-szörös pénzt hozhat a szerencsésnek.

Lewis Hamilton, illetve a bajnokság élén álló Alonso diadalára egyaránt 7-szeres pénz ütheti a jól fogadók markát, ami elég jelentősnek mondható, hiszen mindkét versenyző köztudottan jól megy a brazil ringen, sőt a McLaren és a Ferrari pilótája is itt szerezte meg összes bajnoki címét a Forma-1-ben.

A tegnapi időmérőn bombameglepetésre mindenkinek egy teljes másodpercet adó, és karrierje első pole pozícióját megszerző Nico Hülkenberg viszont a fogadóirodák szerint nem esélyes a győzelemre, a német újonc esetleges diadala 15-szörös pénzt hozhat, ha sikerül neki a csoda, és maga mögött tudja tartani riválisait.

Ha valaki úgy érzi, van egy tuti tippje, itt megteheti!

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!