Fotó: Red Bull Racing
Hírek

Néhány versenyző változtatna a francia pálya vonalvezetésén

A Forma-1-es versenyzők egy csoportja a pénteki szabadedzések utáni értekezleten azt javasolta a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA), a Paul Ricard versenypálya hátsó egyeneséből vegyék ki a lassítót annak érdekében, hogy jobbá tegyék a versenyzést a Francia Nagydíjon.

A szóban forgó versenyzők azon a véleményen vannak, a franciaországi versenypálya jelenlegi vonalvezetése egész egyszerűen nem teszi lehetővé azt, hogy izgalmas versenyt fussanak.

A versenypálya kialakításán ezen a hétvégén biztosan nem lehet változtatni, hiszen az aszfaltcsíkon az említett lassítóval homologizálták, az FIA-nak pedig szimulációkat kellene végeznie annak érdekében, hogy kiderüljön, felvetne-e biztonsági kérdéseket a módosítás, ráadásul a csapatok is olyan beállításokkal készültek, melyek az eredeti vonalvezetésnek felelnek meg.

A Toro Rosso versenyzője, Brendon Hartley a Porsche LMP1-es autójával már tesztelt itt a sikán nélküli vonalvezetésen, elmondása szerint a teljes hátsó egyenes „jóval karakteresebb, és talán nagyobb komolyabb történelme is van”.

„Azt gondolom, a hosszabb egyenes több előzést kreálna” – mondta az új-zélandi a Motorsport.com-nak.

„Nem hinném, hogy szombatra módosítanak, de én teszteltem és versenyeztem a sikán nélkül. Érdekesebb úgy a pálya, hiszen kisebb a leszorítóerő, a 10-es forduló sokkal inkább nevezhető kanyarnak, és így az utolsó szektorban kisebb a leszorítóerő.”

„A jövő év vonatkozásában talán lehetne beszélni erről. A jó hír az, hogy rengeteg a lehetőség itt.”

Sergio Perezt elárulta, a versenyzők szerették volna jobbá tenni a küzdelmeket a rajongóknak.

„Megkérdeztük Charlie-t [Whiting] a dologról, hogy növeljük az előzések lehetőségét és jobbá tegyük a showt” – mondta a mexikói.

„Szerintem a legjobb versenyünk eddig Bakuban volt, és minden pályának abból kellene tanulnia. A pálya kihívást jelent, hibába hajszolja a versenyzőket.”

Szólj hozzá!
Néhány versenyző változtatna a francia pálya vonalvezetésén
Hamilton elárulta, kapott ajánlatot egy rivális csapattól
Az F1-es Német Nagydíj TV-közvetítései
Vettel: Leclerc is passzol a Ferrari csapatába