Nehezebb lesz előzni az új versenyautókkal? - F1VILÁG.HU

Nehezebb lesz előzni az új versenyautókkal?

HIRDETÉS

A korábbi Forma-1-es versenyző, jelenleg a Sky Sports F1 televízió kommentátoraként tevékenykedő Martin Brundle egyáltalán nem biztos abban, hogy az új szabályoknak köszönhetően jobb versenyeket látunk majd 2017-ben.


A korábbi Forma-1-es versenyző, jelenleg a Sky Sports F1 televízió kommentátoraként tevékenykedő Martin Brundle egyáltalán nem biztos abban, hogy az új szabályoknak köszönhetően jobb versenyeket látunk majd 2017-ben.

A brit azzal egyetért, hogy a versenyzők brutális versenygépeket kapnak az előttünk álló idényben, hiszen a már eddig is jelentős motorerő mellé elképesztő leszorítóerő és tapadás társul majd.

Brundle azonban attól tart, emiatt a versenyzőknek kevesebb lehetőségük lesz majd az előzésre.

„Kétségkívül más lesz, a versenyautók brutálisak lesznek” – mondta Brundle.

„De ami azt illeti, szerintem rossz irányba indultunk el, miközben megpróbáltunk javítani a versenyek színvonalán. Hallottuk nemrég, hogy néhány kanyar mérnöki szempontból mostantól egyenesnek számít majd.”

„Emlékszem, amikor vezethettem a Red Bull dupla diffúzoros autóját. Az sem sokat mocorgott a kanyarokban – könnyedén padlógázzal lehetett teljesíteni őket.”

„Volt szerencsém vezetni a Mercedest, a Ferrarit és a Force Indiát is – és rendkívüli motorerővel és nyomatékkal vannak megáldva – bár a hangjuk nem az igazi. Fantasztikus motorok vannak bennük, végtelen motorerővel.”

„Ha számításba vesszük, hogy az autóknak sokkal nagyobb lesz a leszorítóerejük, és 25 százalékkal nagyobbak lesznek az abroncsok… ezek a gépek szörnyetegek lesznek. Hogy ettől jobb lesz-e a versenyzés, vagy nem, az majd kiderül.”

Brundle kifejtette, a kulcskérdés az lesz, hogy a versenyzők mennyire tudnak majd közel autózni riválisaikhoz a versenyeken.

Hirdetés

„A féktávok is rövidebbek lesznek. A nagyobb tapadás azt jelenti, hogy 4-5 méterrel később léphetnek majd a fékre. Emiatt pedig kevesebb előzési lehetőség lehet.”

„A kulcs az, hogy vajon tudják-e majd követni egymást. Ez lesz az abszolút fokmérője annak, hogy működnek-e az új szabályok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!