Nem a pályán múlik a Koreai Nagydíj sorsa - F1VILÁG.HU

Nem a pályán múlik a Koreai Nagydíj sorsa

HIRDETÉS

Bár a szervezők kedden hivatalos közleményt adtak ki, melyben mindenkit megnyugtattak, hogy jó ütemben halad az októberi első Koreai Nagydíjnak helyet adó pálya építése, még koránt sem biztos, hogy megrendezésre kerülhet a verseny.


Bár a szervezők kedden hivatalos közleményt adtak ki, melyben mindenkit megnyugtattak, hogy jó ütemben halad az októberi első Koreai Nagydíjnak helyet adó pálya építése, még koránt sem biztos, hogy megrendezésre kerülhet a verseny.

„Abszolút meg vagyunk elégedve azzal, ahogy a munkálatok haladnak, mind a pálya, mind a kiszolgáló létesítmények, mind az előkészületek terén” – mondta a versenyt szervező KAVO egyik vezetője, Yung Cho Chung.

„A versenypálya építési munkálatai már a nyár végére befejeződnek, és sem logisztikai, sem politikai akadályát nem látjuk annak, hogy Dél-Koreai helyet adjon első f1-es versenyének.”

A Hermann Tilke által tervezett pálya a szervezők szerint már most 80%-ban készen áll, így az október 24-i verseny időpontjára minden a helyére kerül.

Igen ám, de az elmúlt hónapokban egyre inkább nő a feszültség a térségben, ugyanis Dél-Korea egyértelműen Észak-Koreát tartja felelősnek a március 26-án a Sárga-tengeren elsüllyesztett 1200 tonnás Cshonan korvett felrobbanásáért.

Az ügyben már a nemzetközi szervezetek is vizsgálódnak, miután felmerült a gyanúja annak, hogy egy észak-koreai torpedó találta el a hajót, amin 46 matróz életét vesztette.

Észak-Korea a héten továbbra is cáfolta, hogy bármiféle köze lenne a hajó elsüllyesztéséhez, és kijelentette, hogy amennyiben a vizsgálatok eredménye az lesz, hogy ők robbantották fel déli szomszédjaik hajóját, akár háborút is indíthatnak.

Ez pedig kihatással lehet a forma-1-es versenyre, amire már az FIA kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone is utalást tett még a Török Nagydíjon, ahol a riportereknek elmondta, hogy „amennyiben háború lesz, természetesen nem megyünk oda.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!