Hírek

Nem elégedett a megbízhatósággal a Toro Rosso

Egyáltalán nincs megelégedve versenyautójának megbízhatóságával a Toro Rosso Forma-1-es csapata.


Egyáltalán nincs megelégedve versenyautójának megbízhatóságával a Toro Rosso Forma-1-es csapata.

A faenzai kiscsapat jelenleg a hetedik helyet foglalja el a konstruktőrök versenyében, a bajnokság eddig eltelt tizenegy futamából haton pontot szerzett. A két versenyző, Jean-Eric Vergne és Daniil Kvyat azonban emellett összesen 9 kiesés könyvelt el, ami Franz Tost csapatfőnök szerint igencsak kiábrándító.

„A megbízhatóság tekintetében nem úgy állunk, ahogy kellene. Mindenképp dolgoznunk kell ezen” – mondta a szakember.

„Ami azt illeti, néhány megbízhatósági problémánk abból ered, hogy az előszezonban gondjaink voltak az erőforrással, így nem tudtunk olyan sok időt a pályán tölteni télen. Tulajdonképpen a versenyeken szembesültünk olyan problémákkal, melyeket már jóval korábban meg kellett volna oldanunk.”

„Emellett a csapat sem dolgozott tökéletesen, elkövettünk hibákat, melyekből például a felfüggesztéssel kapcsolatos probléma is adódott. A megoldás egyszerű: jóval fegyelmezettebbnek kell lennünk, hogy a bajnokság második felében elkerüljük az ilyen jellegű hibákat.”

„Amilyen hamar csak lehet, meg kell oldanunk a megbízhatósági kérdéseket is, hogy az összes hátralévő futamon pontokat szerezzünk.”

Szólj hozzá!
Nem elégedett a megbízhatósággal a Toro Rosso
Sergio Marchionne távozik a Ferrari éléről
Bottas: A legjobbamat fogom nyújtani holnap
Kiderült, mi történt Hamilton autójával
Verstappen: A negyedik helyről sok esélyünk lehet