Nem fellebbez kizárása ellen a Sauber

Nem fellebbez az Ausztrál Nagydíjról való kizárása ellen a Sauber forma-1-es alakulata – jelentette be a csapat kedden hivatalos közleményében.


Nem fellebbez az Ausztrál Nagydíjról való kizárása ellen a Sauber forma-1-es alakulata – jelentette be a csapat kedden hivatalos közleményében.

Mind Sergio Perez, mind Kamui Kobayashi pontszerző helyen ért célba a vasárnapi évadnyitó viadalon, nem sokkal a verseny leintését követően azonban a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közölte, a technikai szabályzat megsértése miatt diszkvalifikálja a svájci istállót.

A kizárás oka: a C30-as versenygépek hátsó terelőszárnyának egyik íve a megengedettnél nagyobb ívet írt le. Miután az ívsugár csak néhány milliméterrel volt a megengedett 100 milliméteres minimum alatt, a gárda kiemelte, semmiféle jogosulatlan előnyt nem szerzett a csapat, a hiba figyelmetlenség miatt következhetett be.

A csapat az ítéletet követően úgy nyilatkozott, fellebbeznek a sportfelügyelők döntése ellen, kedden azonban a tények pontos ismeretét követően bejelentették, miután autójuk valóban nem felelt meg a szabályokban foglaltaknak, elfogadják a stewardok döntését.

„Teljesítmény szempontjából semmiféle előnyünk nem származott belőle, de tény, hogy eltért a szabályoktól” – ismerte be a gárda technikai igazgatója, James Key, majd hozzátette, már intézkedtek arról, hogy hasonló hibára ne kerüljön sor a jövőben.

Peter Sauber csapatfőnök továbbá elmondta, nagyon csalódott a kizárás miatt, hiszen mind az újonc Perez, mind Kobayashi fantasztikus teljesítményt nyújtott Melbourne-ben.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!