Nem kapnak körengedményt a sereghajtók

Nem változik a biztonsági autós szabály a lekörözöttek vonatkozásában, a felvetett javaslatot ugyanis a Forma-1 csapatai nemrég elutasították.


Nem változik a biztonsági autós szabály a lekörözöttek vonatkozásában, a felvetett javaslatot ugyanis a Forma-1 csapatai nemrég elutasították.

A mezőny tagjai a múlt hétvégi Brazil Nagydíjon ültek össze, hogy megoldást találjanak arra a problémára, miért is nyúlnak olyan hosszúra a biztonsági autós periódusok a versenyek során.

A jelenlegi szabályok értelében a biztonsági autó pályán tartózkodása alatt, a pálya megtisztítását követően a lekörözöttek visszavehetik köreiket, nemrégiben pedig felvetődött egy olyan javaslat, miszerint a sereghajtókat egyszerűen a mezőny végére küldenék, körhátrányukat pedig annullálnák.

A mélyebb elemzést követően azonban kiderült, több következménye is lenne mindennek, ezért a csapatok elutasították a javaslatot.

A jóváírt körök az időmérőrendszer számára is problémát okoznának, ráadásul a 100 kg-os üzemanyagszabály miatt a lekörözöttek kvázi előnybe is kerülnének a többiekkel szemben.

A csapatok szerint ez utóbbi komoly hatással lenne a versenyek alakulására.

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!