Nem működnek a McLaren újításai Angliában

Nem a várakozásoknak megfelelően működtek a McLaren Mercedes Forma-1-es csapatának legújabb fejlesztései Silverstone-ban – ezt nyilatkozta a patinás angol istálló ifjú versenyzője, Sergio Pérez.


Nem a várakozásoknak megfelelően működtek a McLaren Mercedes Forma-1-es csapatának legújabb fejlesztései Silverstone-ban – ezt nyilatkozta a patinás angol istálló ifjú versenyzője, Sergio Pérez.

A wokingi gárda számos újítást hozott magával Angliába, melyeket a délelőtti eső miatt csak délután tudtak kiértékelni a versenyzők.

Pérez a második silverstone-i szabadedzést a tizennegyedik helyen zárta, és bár sikerült teljesíteni a tervezett programot, elégedettségre azért nincs oka.

„Nos, az első edzés gyakorlatilag elúszott, a délutáni tréning viszont elég produktívra sikeredett” – mondta az ifjú tehetség.

„Különösebb problémák nélkül sikerült teljesítenünk a tervezett programot. Volt egy sok üzemanyagos etapunk is, hogy felkészüljünk a versenyre – az idő hátralévő részét pedig annak szenteltük, hogy megfelelően felkészüljünk a kvalifikációra. Összefoglalva tehát nem veszett pocsékba a pénteki edzésnap.”

Pérez elmondta, többé-kevésbé úgy állnak, mint három hete, Montrealban, tehát továbbra is komolyan le vannak maradva az élcsapatoktól.

„Újabb előrelépést tettünk, de még mindig jelentős hátrányban vagyunk az élmezőnyhöz képest. Kipróbáltunk néhány új elemet, melyek nem a várakozások szerint működtek, szóval úgy fogalmaznék, hogy hasonló helyzetben vagyunk, mint Montrealban. Tempó tekintetében még messze el vagyunk maradva a jól megszokott McLaren-tempótól. Sok kockázatot vállalunk a fejlesztésekkel, és nagyon nehéz döntéseket kell meghoznunk – de reméljük, hogy hamarosan jóra fordulnak a dolgok.”

A 23 esztendős tehetség elmondta, az MP4-28-as versenygép egész egyszerűen nem rendelkezik kellő leszorítóerővel, ami a gyors kanyarokban bizony komoly hátrányt jelent Silverstone-ban.

„Ez egy tempós kanyarokkal teletűzdelt pálya, az autónak pedig nagyon alacsonyan kell lennie, szóval igen, az egyik legfőbb problémánk a rugózás. De véleményem szerint sikerült előrelépnünk ezen a területen. Ez viszont még nem elég. A rendszer, amit be akartunk vetni, még rosszabbá tette az autót. Egyszerűen hiányzik a leszorítóerő, különösen a tempós szakaszokon. Emiatt pedig azt gondolom, ezen a hétvégén a gyors részek lesznek a gyenge pontjaink.”

Pérez úgy érzi, ha minden összejön a mai időmérőn, beverekedheti magát a legjobb tíz közé.

„Azt hiszem, ha tökéletes kört tudunk összerakni, az időmérőn bejuthatunk a Q3-ba.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!