Nem számít győzelemre a Mercedes - F1VILÁG.HU

Nem számít győzelemre a Mercedes

HIRDETÉS

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff úgy véli, a brackley-i gárdának idén nem sok esélye lesz arra, hogy megismételje tavalyi győzelmét Sanghajban.


A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff úgy véli, a brackley-i gárdának idén nem sok esélye lesz arra, hogy megismételje tavalyi győzelmét Sanghajban.

A német istálló Nico Rosberg révén újkori történetének első futamgyőzelmét aratta 2012-ben, Kínában, és bár a Mercedes az idei szezont is jó formában kezdte, a csapatnál reálisan látják esélyeiket.

„Egy évvel Nico győzelme után sokan megkérdezik majd, hogy ezt az eredményt 2013-ban is megismételhetjük-e. De ahogy mondani szokták, tegnapi hazafutással nem nyered meg a mai játékot, és ez határozottan igazán ránk is” – mondta a Mercedes motorsport-igazgatója.

„Idén ismét a nulláról kezdünk, és keményen kell dolgoznunk azon, hogy jól beállítsuk az autót erre a pályára, és megfelelően alkalmazkodjunk a gumikeverékekhez és a körülményekhez. Aztán majd meglátjuk, hogy állunk ellenfeleinkhez képest.”

„Szolid teljesítménnyel kezdtük a szezont az első két versenyen, Nico és Lewis [Hamilton] is a legmagasabb szinten teljesített. A fejlesztési verseny azonban idén kritikus lesz, szóval Kínában is lesznek új alkatrészek az autón.”

„A célunk az, hogy javítsunk, és továbbra is pontokat szerezzünk.”

Hamilton – aki a legutóbbi, maláj futamon első dobogós helyezését szerezte a Mercedes színeiben – hozzátette, ő sem számít arra, hogy a gárda megismétli majd tavalyi teljesítményét Kínában.

„Azt gondolom, a Mercedes tavaly egyedülálló helyzetben volt ezen a pályán, és egyszerűen minden összejött a csapatnak” – nyilatkozta az angol. „Idén a gumik is mások, így el kell fogadnunk, hogy idén egy kicsit másképp alakulnak majd a dolgok. Ha viszont az autó jól működik, és mégis hasonló eredményre leszünk képesek, az fantasztikus lesz.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!