Nem tudni, mi lesz Smedley sorsa a Williamsnél - F1VILÁG.HU

Nem tudni, mi lesz Smedley sorsa a Williamsnél

HIRDETÉS

Meglehetősen visszafogottan nyilatkozott Rob Smedley jövőjét illetően a Williams Forma-1-es alakulatának csapatfőnök-helyettese, Claire Williams.


Meglehetősen visszafogottan nyilatkozott Rob Smedley jövőjét illetően a Williams Forma-1-es alakulatának csapatfőnök-helyettese, Claire Williams.

Azt követően, hogy Felipe Massa befejezte F1-es pályafutását, felmerült, hogy a Williams főmérnökeként tevékenykedő Smedley is távozhat a grove-i istállótól.

A napokban már azt lehetett hallani, a szakember a Williams kötelékében marad jövőre is, ám nem lesz ott minden versenyen, több feladatot kap ugyanis majd a csapat angliai központjában.

„Ezek olyan beszélgetések, melyek megtörténhetnek, de lehet, hogy nem” – mondta Claire Williams az erre vonatkozó kérdésekre válaszul.

„Függetlenül attól, hogy a pályán van-e, vagy Grove-ban, nagyon sokat hozzátesz a csapat munkájához. Minden egyes csapattagunk esetében el kell döntenünk, hogy képességeit a lehető legjobban kihasználjuk. Egy olyasvalaki, mint Rob, fejlődni akar, és többet akar nyújtani.”

„Ez olykor nem feltétlenül a pályán valósul meg, könnyen lehet, hogy csak a gyárban, egy komolyabb szerepkörben – szóval majd meglátjuk.”

Smedley 2014-ben érkezett a Williamshez a Ferraritól, a technikai részleg átszervezése után pedig a Williams 2014-ben és 2015-ben harmadik lett a konstruktőrök versenyében.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!