Nem változott Jules Bianchi állapota

Nem változott, továbbra is kritikus, de stabil a Japán Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett Jules Bianchi állapota – adott tájékoztatást hivatalos közleményben a Marussia csapata kedd délután.


Nem változott, továbbra is kritikus, de stabil a Japán Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett Jules Bianchi állapota – adott tájékoztatást hivatalos közleményben a Marussia csapata kedd délután.

A francia versenyző súlyos agysérüléseket szenvedett, amikor autójával egy másik versenygép mentésében segédkező traktornak ütközött Szuzukában.

Bianchi állapotáról nemrég édesapja, Philippe adott interjút az olasz Gazzetta dello Sportnak, ma délután pedig csapata, a Marussia is közleményt adott ki.

„Az elmúlt kilenc nap rendkívül nehéz volt Jules és családja számára” – áll a kommünikében.

„A szuzukai baleset következtében számos orvosi kihíváson kellett felülkerekedni, a helyzet továbbra is súlyos a diffúz axonális agysérülések miatt, melyeket Jules elszenvedett.”

„Jules továbbra is kritikus, de stabil állapotban van a Miei Általános Orvosi Központban Jokkaicsiben. A Bianchi család továbbra is hálás az együttérző gondolatokért és imádságokért, melyeket a rajongók, illetve a motorsport-rajongók küldenek Jules irányába.”

Maradj még, olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó cikkek

Friss hírek

 

 

 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!