Nem volt sima nap, de nem aggódik a Ferrari - F1VILÁG.HU

Nem volt sima nap, de nem aggódik a Ferrari

HIRDETÉS
Nem ment simán az előszezon ötödik tesztnapja a Ferrari Forma-1-es csapata számára, a csapatnál azonban biztosak abban, sikerül bepótolniuk az elvesztegetett időt.
Fotó: Scuderia Ferrari

A Ferrari mindkét versenyzőjét autóba ültette kedden, Barcelonában, Charles Leclerc azonban délelőtt mindössze 29 kört tudott megtenni, miután a csapatnak ellenőriznie kellett az SF90-es versenygép hűtőrendszerét.

„Kevesebb kört tettünk meg délelőtt, mint terveztük, de meggyőződésem, hogy a következő napokban be tudjuk ezt pótolni” – mondta az ifjú monacói.

„A pálya körülményei kicsit eltérőek voltak az első teszten látottakhoz képest, szóval némi időbe telt, míg alkalmazkodtam ezekhez.”

Leclercet délután Sebastian Vettel váltotta, aki már eredményesebb munkát tudott végezni: 81 körig jutott, legjobb ideje 1 perc 17,925 másodperc lett.

„Mozgalmas délután volt, de jó volt visszanyerni a délelőtt elveszített köröket” – kommentálta a négyszeres világbajnok.

„Még próbáljuk megérteni az autót, kipróbálunk különféle beállításokat. Délután először próbáltuk ki a szuperlágy keveréket, hogy információkat gyűjtsünk róla. A következő pár nap fontos lesz számunkra.”

A Ferrarinál szerda délelőtt Vettel folytatja a munkát, délutánra átadja a volánt Leclerc-nek.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!