Nem vonul ki a Forma-1-ből a Mercedes

Tagadta a Forma-1-ből való kivonulásról szóló pletykákat a Mercedes alelnöke, Norbert Haug, a brackley-i gárda azt azonban elismerte, továbbra is tárgyalásokat folytat a kereskedelmi jogok birtokosával.


Tagadta a Forma-1-ből való kivonulásról szóló pletykákat a Mercedes alelnöke, Norbert Haug, a brackley-i gárda azt azonban elismerte, továbbra is tárgyalásokat folytat a kereskedelmi jogok birtokosával.

Az elmúlt hétvégén a The Times című brit lap szellőztette meg, hogy a német istálló a Forma-1-ből való távozást fontolgatja, ezért nem írta még alá az új Concorde Egyezményt.

A sajtóhírek szerint a Mercedest az dühítette fel, hogy napvilágot látott a kereskedelmi jogokat birtokló Bernie Ecclestone azon elképzelése, mely szerint a főrészvényes CVC-vel karöltve tőzsdére viszik a Forma-1-et, sőt, három nagycsapat, a Ferrari, a Red Bull és a McLaren részesedést is szerezhet, ezáltal nagyobb beleszólása lesz a sportot érintő ügyekbe.

A Mercedes-Benz motorsport-igazgatója, Norbert Haug az Auto Motor und Sport című szaklapnak nyilatkozva rövid, ám egyértelmű választ adott a csillagos márka kivonulásáról szóló hírekre.

„Egyáltalán nem igaz” – mondta az 59 esztendős szakember.

A Mercedes szóvivője mindeközben a Sky Sportsnak megerősítette, folynak a tárgyalások a kereskedelmi jogok birtokosával.

„Tárgyalunk a kereskedelmi jogok birtokosával, és szeretnénk a megértésüket kérni, amiért nem kommentáljuk ezeket a pletykákat.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!