A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo úgy gondolja, hogy azok a vádak, melyek szerint autójuk festése dohányzásra buzdítaná az embereket, egyszerűen nevetségesek, és bízik abban, hogy egyszer s mindenkorra leszállnak róluk a nagyokosok.
A The Times az elmúlt héten arról számolt be, hogy egészségvédők felszólították a brit és a spanyol hatóságokat, hogy vizsgálják meg a Ferrari versenygépein található vonalkódot, ami kísértetiesen emlékeztet a csapat főszponzora, a Marlboro cigarettásdobozai alján található mintára, azaz bújtatott reklámnak minősül.
Az olasz alakulat már a múlt héten reagált az újságcikkre, és nevetségesnek tartotta az egész ügyet, ám most di Montezemolo is megszólalt, aki szintén értetlenül és felháborodottan áll a történtek előtt.
„Őszintén szólva, abszolút értelmetlennek tartom ezt a vádat, nevetséges azt állítani, hogy a piros szín, és egy grafikai elem, ami egy vonalkódot ábrázol, dohányzásra ösztönözné az embereket” – mondta az elnök a Ferrari hivatalos weboldalán.
„Teljesen feleslegesnek tartom azt, hogy még most is erről beszéljünk, így részünkről az ügyet lezárnak tekintem, hiszen nevetséges dolgokról nem fogunk vitázni a jövőben.”
Olvasóink ajánlatai:







Hozzászólások
(8 komment)Jó reklám, ha esetleg eddig valaki nem tudta volna ki a Ferrari főszponzora most már tudja, nem is a vonalkód, hanem a cikk "buzdít dohányzásra". :D
Ha annyira nevetséges és lényegtelen dolog Montinak, akkor miért nem szedi le az autókról azt a csíkozást? Csak nem attól tart, hogy a Marbi megvonná a támogatást? Ha nem azt reklámozzák a vonalkóddal, akkor fölösleges ilyentől tartania. Vagy mégsem? ;)
ez biza tenyleg a MARLBORO, de minek kell annyit belekotni?
Ennyi Monti...nem kell velük törődni...kacagtam én is egy jót. :D
Mindig is felnéztem a különleges képességekkel rendelekző emberekre, de olyannal, aki vonalkódokat tud leolvasni (leolvasó nélkül) még nem! Már korábban kifejtettem, hogy ilyen alapon más csapatokra is rá lehetne verni a balhét az autó színe, vagy bármilyen más baromság miatt. lehet, hogy egy konkurens dohánygyártó cég dobta fel a témát az egészségvédőknek.
Az egészség védelmét magam is fontosnak tartom, de az az érzésem, hogy egyesek, már mindenbe beleakadnak, mindenben hibát keresnek! Ez is egy ilyen eset. Reklámot csinálnak maguknak, a Ferrarinak és a Malrboro-nak!
Sok hűhó semmiért! Jó pár éve van ez a Ferrárinál és hát nem akarok ujjal mutogatni de más csapatoknál is, szóval hagyjuk már a ..csába és foglalkozzunk a lényeges dolgokkal, hogy állnak a csapatok a fejlesztésekkel, a tesztek alatt hány tizedet faragtak, ki milyen megoldásokkal próbálkozik, összehasonlítások, lalalala, lenne mivel foglalkoztatni a szurkolókat .
Ha valaki eddig nem tudta volna, vagy csak elfelejtette, még egyszer elmondjuk: az a csíkos rész az autón azt jelenti MARLBORO! Kb. ennyit ér az egész médiacirkusz.
Továbbra is csináljuk az ingyenreklámot a rákkeltő és életveszélyes cigarettának. Tudom, hogy 3 hetes ubiszezon van, de lehetne mással is eltölteni ezt az időt.