Newey óvatosságra inti a Red Bullt - F1VILÁG.HU

Newey óvatosságra inti a Red Bullt

HIRDETÉS

A Red Bull főtervezője, Adrian Newey szerint még túl korai lenne kijelenteni, hogy csapatának sikerült átvennie a vezető pozíciót a Brawntól, miután fölényes kettős győzelmet aratott a hétvégi Brit Nagydíjon.

A Red Bull főtervezője, Adrian Newey szerint még túl korai lenne kijelenteni, hogy csapatának sikerült átvennie a vezető pozíciót a Brawntól, miután fölényes kettős győzelmet aratott a hétvégi Brit Nagydíjon.

Az energiaital-gyárosoknak nem volt ellenfelük a hétvégén Silverstone-ban, ahol Sebastian Vettel és Mark Webber különösebb erőfeszítés nélkül, simán bejött az első két helyre, ami sokakat arra engedett következtetni, hogy a Red Bull máris beelőzte az eddig parádézó Brawnt.

Newey azonban mindenkit óvatosságra int, mert elmondása szerint bár az új elemek hozták a várt szintet, minden körülmény nekik kedvezett.

“Úgy gondolom, hogy ez a pálya nagyon feküdt nekünk, míg a Brawnnak nem. Szóval az nem egy normál hétvége volt, így majd meglátjuk, hol állunk” – magyarázta Newey, aki szerint a hőmérséklet meghatározó tényező volt Silverstone-ban.

“Úgy tűnt, hogy néhány csapatnak komoly problémái voltak a gumik felmelegítésével, így hirtelen sokkal nagyobbak lettek a teljesítménybeli különbségek, mint más pályákon. Éppen ezért meg kell várnunk, hogy miként alakulnak a dolgok más helyszíneken.”

A Red Bull komoly fejlesztésekkel érkezett a Brit Nagydíjra, melyek egyértelműen sokat javítottak az RB5 amúgy is kiváló teljesítményén, ám Newey szerint ez mit sem ért volna versenyzőik hozzájárulása nélkül.

“Úgy gondolom, hogy nagyon egészséges a kapcsolat kettejük között. Nagyon jól kijönnek egymással, és úgy tudnak együttműködni, hogy nem hátráltatják a másikat” – magyarázta a brit szakember.

“Egy nagyon jó példa erre, hogy mikor Mark kiállni kényszerült a péntek délutáni szabadedzésen, mikor a rázókő szétzúzta autóját, ő volt az elő, aki tanácsot adott Sebastiannak, hogy mit tegyen ilyen esetben. Szóval nagyon jó a kapcsolat kettejük között, segítőkészek, így a csapatnak is sokkal egyszerűbb a dolga.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!