Nincs büntetés az Alonso/Räikkönen baleset kapcsán - F1VILÁG.HU

Nincs büntetés az Alonso/Räikkönen baleset kapcsán

HIRDETÉS

Az Osztrák Nagydíj versenybírái úgy ítélték meg, hogy egyik versenyző sem okolható a Kimi Räikkönen és Fernando Alonso első körben történt ütközéséért, így büntetés kiszabása nélkül lezárták az ügyet.


Az Osztrák Nagydíj versenybírái úgy ítélték meg, hogy egyik versenyző sem okolható a Kimi Räikkönen és Fernando Alonso első körben történt ütközéséért, így büntetés kiszabása nélkül lezárták az ügyet.

Alonso McLarenje Räikkönen Ferrarijának orrkúpján landolt a kettes és a hármas kanyar között, miután a finn pilóta elvesztette autója felett az uralmát, és a spanyolnak már nem volt hova húzódnia.

Bár a visszajátszásból nem derült ki világosan, hogy mi okozhatta a balesetet, az FIA úgy ítélte meg, hogy egyik versenyző sem hibáztatható a kialakult helyzetért.

„Csak meg akarták érteni, hogy mi történt” – mondta Räikkönen a versenybírókkal való megbeszélése után.

„Messze voltam már a kanyartól, semmi különleges nem volt. Pontosan nem tudom, hogy mi történhetett. Kipörögtek a kerekeim, és hirtelen kitört az autó balra. Hogy az én hibám volt-e, avagy sem, fogalmam nincs.”

A Ferrari is vizsgálja, mi történhetett, de egyelőre tanácstalan.

„Őszintén szólva nem tudom, hogy mi történhetett” – válaszolta a Ferrari csapatvezetője, Maurizio Arrivabene a riporterek kérdésére.

„Nem voltak felvételek azonnal Alonso fedélzeti kamerájából, így bíznunk kell Kimiben, aki azt mondta, hogy Alonso nem ért hozzá, jóllehet először azt gondoltam, hogy hozzáért, és ezért pördülhetett meg.”

A szakember továbbá cáfolta azon feltételezéseket is, hogy hasonló problémával küszködött Räikkönen, mint a két héttel ezelőtti Kanadai Nagydíjon, ahol szintén megpördült.

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!