Hírek

Nincs csapatsorrend a Mercedesnél

Egyik versenyzőjét sem áldozza fel a másik győzelme érdekében Monacóban a Mercedes AMG Petronas csapata – ezt maga Ross Brawn, az istálló csapatfőnöke árulta el.


Egyik versenyzőjét sem áldozza fel a másik győzelme érdekében Monacóban a Mercedes AMG Petronas csapata – ezt maga Ross Brawn, az istálló csapatfőnöke árulta el.

A szűk utcai helyszínen a német istálló versenyzői, Nico Rosberg és Lewis Hamilton kibérelték az első rajtsort: a brackley-i alakulat növelhetné győzelmi esélyeit azzal, ha egyik versenyzője kissé feltartaná a mezőnyt a mai futamon, így az elöl haladó Mercedes elléphetne kissé. Ross Brawn azonban kijelentette, nem kívánnak ilyen eszközökhöz folyamodni.

„Sokan spekulálnak a teknős-nyúl stratégiáról, de nem hinném, hogy bármely versenyzőnk is teknős” – mondta a szakember az AUTOSPORT című angol szaklapnak nyilatkozva.

„Hagyjuk a versenyzést, és majd meglátjuk, mi lesz. A célunk az, hogy kettős győzelmet arassunk, és azt fogjuk tenni, amit érdemes azért, hogy ez megvalósuljon.”

Brawn elárulta, a fent említett taktika nyilvánvalóan játszhatna Monacóban, ám ez esetben már az időmérő előtt tisztázni kellett volna versenyzőikkel a dolgot – ők viszont nem így tettek.

„Ha eszerint gondolkodik az ember, akkor már a kvalifikáció előtt le kell tisztázni, mi viszont nem tettük. Szóval hagyjuk kibontakozni a versenyt, mint mindig, és azt fogjuk tenni, ami helyes a csapat számára. Egyedül hagyjuk a versenyzőket azért, hogy szabadon harcoljanak egymással.”

Szólj hozzá!