Fotó: McLaren
Hírek

Norris: Idén bizonyíthatom, készen állok az F1-es bemutatkozásra

A McLaren tartalékversenyzője, Lando Norris azt mondja, ha sikerülne megnyernie a Forma-2-es bajnokságot az idei szezonban, azzal bizonyítaná, hogy készen áll a 2019-es Forma-1-es bemutatkozásra.

A brit tehetség tavaly a legjobbnak bizonyult a Forma-3-as Európa-bajnokságon, 2018-ban pedig a McLaren teszt- és tartalékversenyzője lesz.

Norris emellett a Carlin színeiben versenyez majd a Forma-2-es sorozatban, ahol célja természetesen a győzelem lesz.

„Győzelmet várok a Forma-2-ben. [Charles] Leclercnek sikerült, szóval, ha szeretném legyűrni őt, illetve bizonyítani, hogy én is vagyok olyan jó, akkor nyernem kell” – mondta a 18 esztendős versenyző.

„Azt gondolom, ez a legfőbb dolog. Nem hiszem, hogy van értelme a 2. vagy 3. helyért hajtani. Természetesen nehéz tudni, mely versenyzők maradnak 2018-ra, és versenyeznek itt még egy évet – nem tudni, ki lesz tapasztalt, és ki lesz újonc. Szóval minden változik. De szerintem a bajnoki cím megnyerése lesz a célom.”

Norris a tavalyi, abu dhabi szezonzárón már rajthoz állt az F2-ben: a főversenyen kiesett, a vasárnapi sprintfutamot pedig a 13. helyet zárta. Később elismerte, nehezebb volt alkalmazkodni a Forma-2-es autóhoz, illetve a Pirelli abroncsaihoz, mint gondolta.

Fotó: FIA Formula 2

A brit tehetség tudja, nagy kihívás lesz a szezon elején felvenni a ritmust.

„Az autó sokkal erősebb azoknál a versenygépeknél, mint amilyeneket eddig vezettem – eltekintve persze az F1-estől. És szerintem a gumik jelentik a legnagyobb különbséget. A Hankook abroncsokkal az F3-ban a verseny 99 százalékában tövig nyomhattuk. A Pirellikkel csak pár körig, utána el kell kezdeni spórolni velük. Nem könnyű.”

„Szerintem az F2-es gumikhoz a legnehezebb alkalmazkodni – nehezebb megszokni, mint az F1-es Pirelliket. Szóval nagy kihívás.”

Szólj hozzá!