Norris úgy érzi, cserbenhagyta a McLarent - F1VILÁG.HU

Norris úgy érzi, cserbenhagyta a McLarent

HIRDETÉS
A McLaren ifjú titánja, Lando Norris úgy érzi, idén először „cserbenhagyta” csapatát a Német Nagydíj időmérő edzésén.
Lando Norris, McLaren MCL34

A brit versenyző csak a 16. helyről rajtolhat vasárnap, miután a kvalifikáción már a Q1 végén kiesett. Vele ellentétben csapattársa, Carlos Sainz bejutott a Q2-be, majd a Q3-ba is, ahol végül a 7. rajtkockát csípte el.

„Egyszerűen nem tudtam összerakni a szektorokat, amikor számított, és ez sokba került” – mondta Norris.

„Nem sokon múlt, egy negyed tizeden. Az apró hibák sokba kerültek, és megakadályoztak abban, hogy a Q2-ben folytassam. Kicsit frusztrált vagyok, ugyanakkor ez az első alkalom idén, hogy cserbenhagytam önmagam és a csapatot. Az autó nagyjából olyan volt, amilyennek lennie kell.”

Norris hozzátette, gyorskörében kisebb túlkormányzottság hátráltatta.

„Igazából semmi sem hiányzott, egy kicsit küszködtünk az autóval a hétvégén, szóval nem volt olyan könnyű, mint korábban.”

A száguldó cirkusz mezőnye ezen a hétvégén Monzában vendégszerepel, az F1VILÁG.HU csapata pedig a helyszínről számol be az Olasz Nagydíj eseményeiről! Weboldalunk mellett érdemes figyelemmel kísérni Facebook-oldalunkat is, de természetesen elérhetőek vagyunk az Instagramon is!

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!