Fotó: McLaren
Hírek

Norrist akarja a Toro Rosso, a McLaren nemet mondott

Nem engedélyezte a McLaren Forma-1-es csapata, hogy tartalékversenyzője, Lando Norris a Toro Rosso csapatánál átvegye Brendon Hartley helyét, és versenyezzen a száguldó cirkuszban – értesült a BBC Sport.

Úgy tudni, a Red Bull azt szerette volna, ha a 18 esztendős brit a szezon hátralévő részére átveszi Hartley helyét, az új-zélandi versenyző ugyanis nem teljesített túlzottan jól az évad első felében.

A McLaren viszont nemet mondott, szeretnék továbbra is a Forma-2-ben tartani Norrist.

„Nem meglepő számunkra, hogy más csapatok megkörnyékezik versenyzőinket. Ők is ugyanolyan tehetségesnek tartják őket, mint mi” – mondta a McLaren szóvivője.

A Toro Rosso nem kívánta kommentálni az értesüléseket, ám a hírek szerint a Red Bull olyan szerződést szeretett volna aláíratni Norrisszal, mely lehetővé tette volna, hogy a brit versenyző 2018 után is náluk maradjon.

Norris jelenleg élen áll a Forma-2-es pontversenyben, és a jövő csillagának tartják – jó eséllyel ő lesz majd Fernando Alonso utódja a McLarennél, ha a spanyol a távozás mellett dönt.

A BBC Sport szerint bár a McLaren elutasította a Toro Rosso ajánlatát, nem kizárt, hogy a Red Bull egy, a brit csapat számára kedvezőbb opcióval is előáll a továbbiakban.

Egy bennfentes szerint egyébként a McLarennek októberig fel kell ajánlania Norrisnak egy versenyzői ülést 2019-re, máskülönben a brit szabadon igazolhatóvá válik az idei szezon utolsó két versenyére.

A McLaren szóvivője ezzel kapcsolatban azt mondta, „nincs abban a helyzetben, hogy ilyen részleteket eláruljon”.

Szólj hozzá!