Marad Szuzuka és Hockenheim is: Nyilvános a 2019-es F1-es versenynaptár! - F1VILÁG.HU

Marad Szuzuka és Hockenheim is: Nyilvános a 2019-es F1-es versenynaptár!

HIRDETÉS
Fotó: Mercedes

Nyilvánosságra hozta az előzetes 2019-es Forma-1-es versenynaptárat pénteken a száguldó cirkusz tulajdonosa, a Liberty Media.

Ahogyan arra számítani lehetett, a jövő évi naptár 21 versenyből áll majd, miután nemrég sikerült megállapodni arról, hogy a Német Nagydíj is a programban marad.

A hockenheimi verseny névadó szponzora a Mercedes-Benz lesz majd, mely jelentős anyagi támogatást nyújt ahhoz, hogy a száguldó cirkusz 2019-ben is ellátogasson Németországba.

Pénteken, Monzában sajtótájékoztatón jelentették be azt is, hogy a Japán Nagydíjjal is sikerült meghosszabbítani a szerződést, így 2021-ig biztosan az F1-es naptárban marad Szuzuka.

A jövő évi bajnokság március 17-én, az Ausztrál Nagydíjjal veszi kezdetét, a szezon pedig december 1-jén fejeződik be az Abu Dhabi Nagydíjjal.

A királykategória mezőnye természetesen 2019-ben is ellátogat majd a Hungaroringre: a Magyar Nagydíjat augusztus 2-4. között tartják.

A Liberty Media által kiadott előzetes naptárat következő lépésként a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) Motorsport Világtanácsa (WMSC) ratifikálja.

A 2019-es Forma-1-es versenynaptár:

1. Ausztrál Nagydíj március 17. Melbourne
2. Bahreini Nagydíj március 31. Szahír
3. Kínai Nagydíj április 14. Sanghaj
4. Azeri Nagydíj április 28. Baku
5. Spanyol Nagydíj május 12. Barcelona
6. Monacói Nagydíj május 26. Monaco
7. Kanadai Nagydíj június 9. Montreal
8. Francia Nagydíj június 23. Le Castellet
9. Osztrák Nagydíj június 30. Spielberg
10. Brit Nagydíj július 14. Silverstone
11. Német Nagydíj július 28. Hockenheim
12. Magyar Nagydíj augusztus 4. Mogyoród
13. Belga Nagydíj szeptember 1. Spa
14. Olasz Nagydíj szeptember 8. Monza
15. Szingapúri Nagydíj szeptember 22. Szingapúr
16. Orosz Nagydíj szeptember 29. Szocsi
17. Japán Nagydíj október 13. Szuzuka
18. Mexikói Nagydíj október 27. Mexikóváros
19. Amerikai Nagydíj november 3. Austin
20. Brazil Nagydíj november 17. Sao Paulo
21. Abu Dhabi Nagydíj december 1. Yas Marina

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!