Megosztás:

Oconnak nem jött össze a dobogó

Remek hétvégét zárt a francia.
Remek hétvégét zárt a francia. © Sahara Force India

Esteban Ocon nagyot ment a monzai hétvégén, a harmadik helyről indult és a hatodik helyen intették le.

A kaotikus olasz időmérőn az ötödik legjobb időt autózta a Force India versenyzője, de a Red Bullosok büntetése miatt a második sorból rajtolhatott.

A kvalifikációt követően Ocon azt nyilatkozta, hogy mindenképpen a dobogó harmadik fokán szeretne végezni.

Ez most ugyan nem jött össze, de igazán nem lehet szomorú a francia.

„Az érzelmeim vegyesek. Persze, örülök a hatodik helynek, de nagyon sajnálom, hogy a dobogóra nem fértem fel. Kihoztuk a maximumot a hétvégéből, de gyorsabb volt az élmezőny. De egy kicsit legalább versenyben voltunk velük. Megpróbáltam Kimit magam mögött tartani, de nem jött össze. Ennyi volt a mai futamban.” – mondta Ocon a Sky F1-nek, aki örült annak, hogy nem a tegnapihoz hasonló időjárás uralkodott Olaszországban. Pedig a fiatal pilóta igazi esőmenőnek számít.

„A dobogóhoz nem voltunk elég gyorsak. De a jövőre nézve mindenképpen pozitívum, hogy gyors az autónk. Előlünk viszont nem esett ki senki, viszont a szerencse mellettünk volt, mert nem eredt el az eső.”

A csapattársával a Belga Nagydíjon kétszer is koccantak egymással, egyszer a biztonsági autót is be kellet küldeni emiatt, de nem ez volt az első összetűzés köztük a pályán.

Ocon viszont nem így látja a helyzetet:

„A pályán kívül is tiszteljük egymást, ami azt gondolom, nagyon fontos.”

„Örülök Sergio miatt, mert a váltócserés büntetése ellenére pontokat tudott szerezni, és igen közel volt a Williamshez. Nagyszerű eredményt értünk el a csapat szempontjából is, úgyhogy boldog vagyok.”

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Max Verstappen a második legjobb időt autózta a monzai időmérőt, ám a motorcsere miatt kapott...

Hozzászólások

( komment)