Óriási kihívást jelentenek majd a 2017-es szabályok

A Williams technikai igazgatója, Pat Symonds úgy véli, a 2017-re tervezett szabályváltozások jóval nagyobb kihívás elé állítják majd a Forma-1 csapatait, mint a 2009-ben bevezetett újítások.


A Williams technikai igazgatója, Pat Symonds úgy véli, a 2017-re tervezett szabályváltozások jóval nagyobb kihívás elé állítják majd a Forma-1 csapatait, mint a 2009-ben bevezetett újítások.

A királykategória csapatai ugyanis sokkal kevesebb időt tölthetnek majd el a szélcsatornában, ráadásul a foglalkoztatott szakemberek száma is kevesebb kell, hogy legyen, mint a hat évvel ezelőtti drasztikus szabályváltozások idején.

„Jövőre az enyémhez hasonló pozícióban lévő szakembereknek nehéz döntéseket kell meghozniuk, hiszen más a helyzet, mint 2009-ben, amikor is utoljára változtak ilyen jelentősen a szabályok” – mondta Pat Symonds az Autosportnak.

„Akkor még mondhattuk azt, hogy ’30 aerodinamikai szakembert még bevetek, és keményebben használom a szélcsatornát, és ezt meg azt csinálom’. De ezt most nem lehet. 70-szer lehet használni egy héten, ennyi. Szóval kemény döntéseket kell meghozni, hogy hogyan is fejlesszük a jövő évi autót, és miképp is koncentráljunk 2017-re.”

2009-ben az újonnan megalakult Brawn GP világbajnok tudott lenni a szabályváltozások közepette, főleg annak köszönhetően, hogy egy évvel korábban az akkor még gyári Honda-csapat lemondott a 2008-as idényről.

Symonds azonban nem számít hasonlóra, hacsak valamely csapat elő nem áll egy olyan radikális megoldással, mint 2009-ben a Brawn a dupla diffúzorral.

„Nem hinném, hogy bárki megengedhet magának hirtelen egy kis pihenőt, hogy aztán jobb munkát végezzen a többieknél, mert sokkal többet kell dolgozni. Maximum úgy lehet jobb munkát végezni, ha kitalálnak valamit, mint 2009-ben a dupla diffúzor, vagy hasonló.”

„Ami a Williamst illeti, abban egyetértek, hogy ez egy jó lehetőség lehet.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
pp_gemius_hit('Aurgi_e7YvPTGxeFO8vlnqSc71yG41rhwqueMi4R8QT.b7');

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!