Megosztás:

Oroszország és Kanada is hosszabbított

Montreal szerződése 2029-ig szól.
Montreal szerződése 2029-ig szól. © Mercedes AMG Petronas

Kanada és Oroszország is szerződést hosszabbított a Forma-1-gyel, így a következő években biztosan lesz verseny az említett országokban.

Oroszország 2025-ig szóló szerződést kötött – a jelenlegi, 2020 végéig szóló kontraktust tehát 5 évvel hosszabbította meg.

Érdekesség, hogy a versenyt a továbbiakban már nem az orosz kormány, hanem a VTB Group finanszírozza.

Azt tervezik egyébként, hogy a szerződéses időszakban éjszakai versenyt is rendeznek majd Szocsiban.

Montreal szintén szerződést hosszabbított: a kanadai versenypálya még tavaly kezdte meg az egyeztetéseket Bernie Ecclestone-nal, a tárgyalások pedig nemrég értek vége. Végül megállapodás született arról, hogy 2029-ig megrendezik a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat.

A megállapodás részét képezi, hogy a pálya bokszutcai létesítményeit felújítják – azokat ugyanis még 1978-ban építették.

Erre egyébként a 2018-as és a 2019-es versenyek között kerül majd sor.

MEGOSZTÁS:

Ezt olvastad már?

Változtatni fog hátsó szárnyán a Renault a 2017-es idény kezdete előtt, a Nemzetközi Automobil...

Hozzászólások

( komment)