Verstappen vs. Ocon

Öt rajthelyes büntetést kap Hamilton

Rajtbüntetéssel várhatja a hétvégi Kínai Nagydíjat a McLaren Mercedes istálló versenyzője, Lewis Hamilton.


Rajtbüntetéssel várhatja a hétvégi Kínai Nagydíjat a McLaren Mercedes istálló versenyzője, Lewis Hamilton.

A wokingi gárda csütörtökön hivatalosan bejelentette, hogy a brit pilóta egy új váltóval lesz kénytelen versenyezni Sanghajban, így a szabályok értelmében eredetileg megszerzett rajtpozíciójához képest öt hellyel hátrébbról lesz kénytelen rajtolni.

Hamilton az elmúlt két versenyhétvégén a pole pozícióból vághatott neki a futamoknak, jelenleg pedig Fernando Alonso mögött a második helyet foglalja el a bajnoki tabellán.

 

Kapcsolódó cikkek

Ők köröznek a csütörtöki F1-es tesztnapon

Csütörtökön befejezik eheti, barcelonai tesztprogramjukat a Forma-1 csapatai. A királykategória mezőnye már három tesztnapon túl van, jövő héten pedig még négy napon át körözhetnek a versenyzők.

Két versenytávot is teljesített szerdán a Mercedes

Két komplett versenytávot is teljesített a Mercedes Forma-1-es csapata a barcelonai tesztek harmadik napján. Ahogy eddig, úgy most is autóba ült mindkét versenyző, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is.

Hamilton: A Ferrari nagyon erősnek tűnik

Nehezebb lesz legyőzni a Ferrari Forma-1-es csapatát 2019-ben, mint tavaly – ezt mondja a világbajnoki címvédő Lewis Hamilton, aki szerint az olasz istálló rendkívül jó formában vág majd neki az új idénynek.

A Mercedes a hosszú etapokra fókuszált kedden

Összesen 163 kört tett meg a Mercedes csapata a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjének második napján. A német istálló új autójával Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is rótta a köröket.

Simán ment a Mercedes első napja Barcelonában

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is dolgozhatott a Mercedes Forma-1-es csapatának új autójával hétfőn, Barcelonában. A két versenyző összesen 150 kört tett meg a W10-essel.

Rosberg: Hamiltonnak is vannak gyenge pontjai

Nico Rosberg, a 2016-os év F1-es világbajnoka kíváncsi, hogy ki lesz idén Lewis Hamilton kihívója, és alig várja, hogy kiderüljön, mire lesz képes Charles Leclerc a Ferrari színeiben.

Friss hírek