Pechszéria a Haas-nál? - F1VILÁG.HU

Pechszéria a Haas-nál?

HIRDETÉS
A Haas Racing egyfelől örülhet, a másik részről pedig igazán szomorú lehet a bahreini időmérő kapcsán.

A Haas Racing egyfelől örülhet, a másik részről pedig igazán szomorú lehet a bahreini időmérő kapcsán.

A Haas Racing egyfelől örülhet, a másik részről pedig igazán szomorú lehet a bahreini időmérő kapcsán.

Grosjean a 9. rajpozícióval nyerte el az amerikai istálló tetszését, de csapattársa, Kevin Magnussen a mezőny utolsó helyén végzett, miután a sárga zászló miatt nem tudott javítani köridején.

A francia persze nagyon örül, hogy bejutott a Q3-ba, s bízik abban, hogy holnap legalább olyan jó helyen tud végezni Szahírban, mint tavaly.

„Nagyszerű, hogy így lett vége a napnak. A harmadik szabadedzésen még voltak problémáim, nem ment jól az autó.” – mondta Grosjean.

„Viszont a srácok nagyon jól felkészítették az autót az időmérőre, és a Q1-től sokkal jobb is volt. Jó volt, és nagyon örülök a 9. helynek, amit megszereztünk.”

„Tavaly is a 9. pozícióból rajtoltunk, és 5. helyen értünk célba. Minden lehetséges, de hosszú lesz a verseny.”

„Nagyon oda kell figyelnünk a gumikupásra, de kiderül, milyen lesz holnap, és akkor látjuk meg igazán, mire lehetünk képesek a 9. helyről.” – zárta le a francia.

A másik Haas-pilóta teljesen érthető, hogy egyáltalán nem boldog, igaz, Fernando Alonso motorcsere miatt mögüle rajtol majd holnap.

„Peches voltam. Bármikor történhet ilyen, de akkor is kiábrándító. Holnapra fel kell állnunk, és megtenni mindent, hogy jó versenyt fussunk. Persze, Kínában kicsit egyszerűbbek voltak a körülmények, de itt is mindent beleadunk.”

Hirdetés

„Meglátjuk, mennyit tudunk előrébb jönni. Bármi megtörténhet, ez pontosan tudjuk.” – mondta Magnussen.

Günther Steiner, a Haas Racing csapatfőnöke sem boldog kimondottan.

„Nehéz volt a mai nap, főleg a harmadik szabadedzés. Nem találtuk az egyensúlyt, és mindkét pilótánk hasonló gondokkal küzdött. Romain kilencedik lett, ez az a helyezés, hol lennünk kell. Kevin pedig peches volt a Q1-ben. Múlt héten Romainnal történt ugyanez, ma Kevinnel. Azt hittük, így is elérhető a Q2…” – összegezte Steiner.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!