Perez: 2014-ben már a Ferrarinál akartam vezetni - F1VILÁG.HU

Perez: 2014-ben már a Ferrarinál akartam vezetni

HIRDETÉS

Mielőtt Sergio Perez elfogadta volna a McLaren-Mercedes ajánlatát, állítólag már a Ferrarinak is konkrét tervei voltak a mexikói pilótával.


Mielőtt Sergio Perez elfogadta volna a McLaren-Mercedes ajánlatát, állítólag már a Ferrarinak is konkrét tervei voltak a mexikói pilótával.

Erről maga az érintett, a jelenleg a Sauber istálló színeiben versenyző Perez beszélt. Elmondása szerint a Ferrari 2014-re szerződtette volna, csakhogy a rivális McLaren megelőzte az olaszokat.

Perez Ferrarihoz való átigazolásáról sokat beszéltek az idei év során – pláne, amikor Felipe Massa hullámvölgyben volt -, ami nem csoda, hiszen a tehetséges versenyző tagja a vörösök pilótanevelő akadémiájának is, illetve az sem titok, hogy a Sauber szoros kapcsolatot ápol a Ferrarival.

Ehhez képest kisebb bombaként robbant a hír, amikor a McLaren bejelentette a mexikói leigazolását. „2014-ben már a Ferrarinál akartam versenyezni. Ők tényleg érdeklődtek is irántam, de nem az utóbbi időben”- ismerte el Perez.

A pilóta állítólag Monzában személyesen is elbeszélgetett Stefano Domenicalival, a Ferrari csapatfőnökével, de nem sokkal azután mégis aláírt a McLarenhez, amit igazi mexikói lévén tequilával ünnepelt meg barátai körében.

Leendő csapatfőnöke, Martin Whitmarsh közben már igyekszik felkészíteni Perezt arra, hogy mi vár majd rá a McLarennél. „Ausztráliában a szezonnyitón hatalmas teher lesz majd rajta. Ha valaki McLaren-pilóta, akkor arra mindig különös nyomás nehezedik. Nem is gondolja mi vár rá”- figyelmeztetett a McLaren első embere.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!