Perez 2019-ben újra topcsapatnál versenyezne - F1VILÁG.HU

Perez 2019-ben újra topcsapatnál versenyezne

HIRDETÉS
Fotó: Sahara Force India

2019-ben újra topcsapatnál versenyezne Sergio Perez, a mexikói szerint éppen ezért az előttünk álló idény kulcsfontosságú lesz számára a Forma-1-ben.

Pereznek egyszer már volt lehetősége arra, hogy a McLarennél versenyezzen, a csapatnál azonban nem voltak elégedettek teljesítményével, így egy szezon után megváltak tőle.

A 27 esztendős versenyző azóta a Force India versenyzője, az elmúlt idényt pedig az egyéni pontverseny 7. helyén zárta.

Mivel a 2019-es évre a Mercedesnél, a Ferrarinál és a Red Bullnál is lehet üresedés, Perez bizonyítani akar idén.

„Ez egy nagyon fontos év” – mondta a mexikói a Motorsport.com kérdésére.

„Sok mozgolódás lesz a Forma-1 körül 2019-re, szóval fontos, hogy gyors legyek már a szezon elején. Hiszem, hogy az F1-ben nem csupán egy verseny, vagy egy év alapján ítélnek meg, hanem több szezon alapján. Ha megnézzük, mit értem el az elmúlt pár évben, hiszem, hogy jó helyzetben vagyok.”

Perez azt mondja, most már kellő tapasztalattal rendelkezik ahhoz, hogy a legtöbbet hozza ki abból, ha lehetőséget kap egy nagycsapatnál.

„Hiszem, hogy teljesen felkészült vagyok a lehetőségre, nagyon egyben vagyok versenyzőként és emberként. Ez komoly különbséget jelenthet, ha lehetőség kínálkozik. Hiszem, hogy előreléphetek a rajtrácson, hiszem, hogy lesz esélyem.”

Arra a kérdésre, hogy sajnálná-e, ha nem kapna második lehetőséget, Perez így felelt: „Azt fogom bánni, hogy soha nem volt esélyem arra, hogy megmutassam, képes vagyok bajnoki címekért harcolni és győzni.”

Hirdetés

„Megmutattam, mire vagyok képes az F1-ben, de többre vágyom, és úgy érzem, ennél többre is képes vagyok.”

Perez 2013-ban kapott lehetőséget a McLaren F1-es csapatától

Perez elismerte, 2013-ban nem volt számára megfelelő az időzítés ahhoz, hogy a McLaren versenyzője legyen.

[su_quote]„Őszintén hiszem, hogy a McLaren túl korán jött pályafutásomban.”[/su_quote]

„Nem álltam készen rá Viszont azért kaptam lehetőséget, mert jó munkát végeztem. Kellett volna még egy év a Saubernél, de ez van. Hálás vagyok azért az évért is, hiszen attól is lettem az a versenyző, aki ma vagyok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!