Pérez: 95 százalék, hogy a Forma-1-ben maradok

A McLarentől az idény végén távozni kényszerülő Sergio Pérez majdhogynem biztos abban, 2014-ben is a Forma-1-ben folytathatja autóversenyzői pályafutását.


A McLarentől az idény végén távozni kényszerülő Sergio Pérez majdhogynem biztos abban, 2014-ben is a Forma-1-ben folytathatja autóversenyzői pályafutását.

A mexikói tehetség helyét jövőre Kevin Magnussen veszi át a McLarennél, Pérez pedig több alakulatban is tárgyalásban áll – hogy hol folytatja, egyelőre nem tudni, ő azonban biztos benne, lesz helye a száguldó cirkuszban.

„Nagyon bízom benne, hogy egy év múlva már azt mondhatom önöknek, a legjobb, ami történhetett velem, hogy elhagytam a McLarent” – mondta Pérez újságíróknak nyilatkozva Brazíliában.

„95 százalék, hogy jövőre is a Forma-1-ben maradok – viszont a maradék 5 százalék mindig kockázatot jelent. De ami engem illet, biztos vagyok abban, hogy 2014-ben is versenyezni fogok itt.”

Pérez a hírek szerint Sauberrel és a Force Indiával folytat tárgyalásokat, azonban elárulta, nem csak ez a két csapat jelent lehetőséget számára a jövő évre.

„Nem csupán ez a két csapat jelent opciót. Elég sok lehetőségem van, és minden amit elmondhatok, ha most sokkal jobbnak tűnik a helyzet, mint egy hete. Szóval inkább pozitívan tekintek a jövőbe. Igen, jól állunk.”

Amikor arról kérdezték, esélye lehet-e arra, hogy a Lotusnál folytassa 2014-ben, Pérez így felelt: „Mindig vannak pletykák. És ezek a szóbeszédek néha gyorsabbak, mint az autók! Mint már mondtam, a helyzet sokkal rózsásabb, mint néhány nappal ezelőtt… De [a Lotuson kívül] van még néhány remek opció.”

Görgess tovább az újdonságokért!

HIRDETÉS

Kapcsolódó cikkek

HIRDETÉS
HIRDETÉS

OSRAM

További hírek

HIRDETÉS
HIRDETÉS
}

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!