Pérez: Egyre nehezebb lesz a pontszerzés - F1VILÁG.HU

Pérez: Egyre nehezebb lesz a pontszerzés

HIRDETÉS

A McLaren Mercedes versenyzője, Sergio Pérez úgy véli, nem lesz könnyű dolguk a bajnokság hátralévő versenyein, főleg annak fényében, hogy az idei autó fejlesztése helyett már inkább a következő szezonra összpontosítanak.


A McLaren Mercedes versenyzője, Sergio Pérez úgy véli, nem lesz könnyű dolguk a bajnokság hátralévő versenyein, főleg annak fényében, hogy az idei autó fejlesztése helyett már inkább a következő szezonra összpontosítanak.

Míg az élcsapatok a bajnoki hajrá miatt kénytelenek tovább fejleszteni aktuális versenygépeiken, az alakulatok többsége – köztük a McLaren – már gőzerővel a következő bajnokságra készül.

Pérez szerint emiatt még nehezebb dolguk lesz majd a továbbiakban, ám ettől függetlenül reméli, azért egy-egy jó eredményt sikerül majd elérniük – kezdte Szingapúrban.

„Nyilvánvalóan a szezon vége felé a három-négy élcsapat továbbra is keményen fejleszti idei autóját, miközben néhány más csapat már inkább a 2014-es évre fókuszál” – mondta Pérez.

„Ez azt jelenti, hogy egyre nehezebb lesz pontokat szerezni a hátralévő futamokon. Viszont még lesz néhány újításunk, ezekkel főleg már a jövő évre készülünk. Remélem, hogy sikerül maximalizálnunk a csomagot az év egyik legkeményebb versenyére.”

A mexikói tehetség hozzátette, nem igazán tudja, mire számítson hétvégén, de reméli, hogy sikerül a legjobbat kihozniuk a rendelkezésükre álló csomagból.

„Szingapúrban elég kiszámíthatatlanok a dolgok – a versenyzőnek és az autónak is nehéz dolga van, szóval szeretnénk a legtöbbet kihozni a nagy leszorítóerőt biztosító beállításokból. Majd meglátjuk, hogy elég jó-e az autónk ahhoz, hogy meglovagolja a pálya bukkanóit.”

„Szeretem az utcai pályákat – itt aztán tényleg lehet támadni a kanyarokat. Úgyhogy nagyon várom már az egész hétvégét.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!